Balogh Rebeka Valéria alig hiszi el, hogy a döntőbe jutott, a jövőjét illetően azonban nincsenek kérdőjelek benne. A Megasztár tehetsége a műsor alakulásától függetlenül tudja, színpadon a helye.
Fináléjához érkezik a TV2 népszerű tehetségkutatója, vasárnap már a Megasztár döntője következik, ahol kihirdetik, ki lesz az év hangja. Már csak négyen vannak versenyben, közülük talán Balogh Rebeka Valéria a legeltökéltebb.
A csillagokat is leéneklő nyíregyházi lány kezdetektől a zsűri egyik kedvence, múlt vasárnap pedig a Székelykapu és a Másfél hete című dalok mashup-ját az ötfős ítészgárda párás szemmel hallgatta. Rúzsa Magdi szerint egyenesen az este legerősebb produkciójának voltak szem- és fültanúi. Az előző adásban azonban, a Paramore-dal után Rebeka nem csak dicséretet kapott, a negatív bírálat pedig egy kis időre elbizonytalanította a folytatást illetően.
– A kritikák után kicsit odaadtam magam az Istennek, hogy: „legyen meg a te akaratod”, és úgy énekelek, ahogy tudok. És ez végül elég lett. Most akkora dicséretet kaptam, amit nem is vártam. Visszaadta a hitem és a magabiztosságom ez az utolsó dal – lelkendezett a tehetséges lány az élő show után a Borsnak nyilatkozva. Elárulta, lélekben kicsit már a búcsúra készült. Nem így történt, a Megasztár kiesője ezúttal Bánsági Petronella és Dénes Dávid lett.
– Dávidot eszméletlenül imádjuk, csodás ember és tehetség, nagyon sajnálom, hogy véget ért számára a verseny. Viszont a saját továbbjutásomnak eszméletlenül örülök, szó szerint a földre rogytam a színfalak mögött. Nem hittem el az egészet. De most már el kell hinnem, hogy tényleg meg tudom csinálni.
Azonban akárhogy is alakul a verseny: hosszútávra tervezem mindenképp
– szögezte le Rebeka.
A siker után még felocsúdnia sem jutott ideje, máris a következő produkciókra trenírozza magát.
– Nem adok egy perc pihenést sem magamnak. Már vasárnap este elkezdtem harcolni a dalokért, amiket szeretnék még elénekelni. Örülök, hogy megmutattam magamnak, hogy a kritikák ellenére sem álltam meg. Tudom magamról, hogy ha én elindulok, akkor ott nincs megállás. És én elindultam. Bármi is történjék, óriási karriert szeretnék építeni, zseniális dalokat kiadni és meg nem állni!