Caramel sorsára jutott Marics Peti. A Megasztár nézői nem értettek egyet a zsűri, különösen Peti döntésével, valóságos lázadás robbant ki...
Nem kis felháborodás alakult ki a Megasztár elődöntője után, a nézők teljesen kiborultak a zsűri döntésén. A kommentelők szinte egyöntetűen visszasírják Dénes Dávidot a mezőnybe, és vannak, akik a kieséséért egy valakit hibáztatnak: Marics Petit.
A történelem mintha megismételné magát a Megasztár 2024-es évadában. Múlt héten Caramelnek jutott a feketeleves az élő show végén, amikor is végeredményben rajta múlt, hogy a veszélyzónás Szilágyi Józsi és Bánsági Petronella közül melyikük folytathatja a versenyt. A Megasztár 2. évadának győztese Petronellára voksolt, ami azt jelentette, a közönségkedvencnek számító Józsinak búcsúznia kellett a mezőnyből. Ezután Caramelre népharag zúdult. Pont akkora, mint amekkora most Marics Petire…
Ezúttal az elődöntőben három énekes-jelölt került veszélyzónába: az újraindított voksolás eredményeképpen Bánsági Petronella azonnal távozott, a másik két versenyző, Tóth Abigél és Dénes Dávid sorsa pedig a Megasztár zsűrijének kezébe került, ami elmondásuk szerint az idei évad talán legnehezebb feladata volt.
Papp Szabi és Rúzsa Magdi végül Dénes Dávid mellett tette le a voksát, Caramel és Marsalkó Dávid pedig Abigélnek adott bizalmat. A végső döntés így Marics Petire hárult. Hosszas tépelődés és magyarázkodás után Abigélre szavazott, ami egyet jelentett Dávid versenyzésének végével… Bár az énekes emelt fővel, és jövőbeni karrierjét illetően eltökélten fogadta el a döntést, a rajongók már cseppet sem voltak ilyen higgadtak. Elképesztő kommentcunami zúdult a zsűri, különösen Marics Peti nyakába.
Nyilván azt kellett kiejtenie Maricsnak, akinek a nyomába sem érhetne soha! A konkurencia fájó pont, úgy látszik. Konkrétan a megasztárjukat ejtették ki. Ezzel számomra véget is ért ez a műsor
– háborgott egy néző a Megasztár hivatalos Facebook-oldalán, a VALMAR énekesét szidva.
– Ami itt történt ma este, egész Magyarország szégyene. Kiejtették azt az egyetlen embert, akinek még Desmond Child is megjegyezte a nevét. Az egyetlent, akin a „Megasztár" titulus nem állna úgy, mint tehénen a pizsama. Marics meg elmehet a francba a sztárolt, zérós Rudikájával, meg a végső döntésével együtt – fakadt ki egy másik kommentelő.
– Rudi helyett Dávidnak kellett volna a döntőbe jutni! Rudi szépen sorban mindenkit megelőz, mert sok Marics-rajongó is rá szavaz. Az lesz a vége, hogy lesz egy olyan Megasztár győztes, akiből soha nem lesz igazi Megasztár majd a valóságban – mérgelődött egy újabb netező.
– Ennyi erővel a sportban sem a legjobbnak kéne nyerni, hanem annak, aki még támogatásra szorul? Elgondolkodtató... de még inkább igazságtalan… – pampogott egy újabb hozzászóló, odaszúrva a többi zsűritagnak is, aki szerint azért Abigélnek kellett továbbjutnia, mert Dávid már a Megasztárban elért helyezésétől függetlenül is kész a sztárságra.
S valóban, éppen a vasárnapi adásban debütált Dávid első saját száma, ami csupán egy a készülő albumáról. Ráadásul a műsorban nem akármilyen ígéretet kapott. Rúzsa Magdi felkérte, hogy legyen vendégelőadója a jövő évi nagykoncertjén. S ha mindez nem lenne elég, nagyon úgy fest, hogy az elődöntő díszvendége, a számos világsikerű sláger szerzője, Desmond Child is felfigyelt rá.