Egy igazi küzdő a táncosnő. Széphalmi Juliska a tavalyi térdműtétje után rengeteg küzdelem és fájdalom árán végre újra úgy szerepel az előadásain, mint azelőtt.
A profi táncosnak az utóbbi években többször is meg kellett műteni a térdét, különböző sérülések miatt. Legutóbb tavaly esett át Széphalmi Juliska operáción.
A sérülése után az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy nem csak műtétre van szükség, hanem egy úgynevezett stabilizáló szalagot is be kellett ültetni a térdébe. A gyógyulás fájdalmas és küzdelmes volt: először járni kellett megtanulnia, utána pedig több hónapos fizioterápián kellett részt vennie, s csak ezután állhatott vissza a munkába.
Most, fél évvel azután, hogy újra táncolhat, elárulta, milyen érzések keringenek benne.
– Kicsit eltűntem innen, de az a helyzet, hogy ez az egyetemi vizsgaidőszak brutális munka és gyerek mellett, szóval ezt a posztot kb. 3 hete tervezem, de talán nem is baj, hogy csak most… – kezdett bele a mondandójába Juliska. – Szóval tavaly, mikor lesérültem, pont Operaház Fantomját játszottunk a színházban, és hát mióta visszaálltam a színházi munkába (június), nem is voltak akkora táncos darabok, úgyhogy most derült ki igazán, milyen is a térdem. A tapasztalat újra az, hogy minden nagy szalagműtétnél kell az 1 év rehab, akkor van igazán jelentős változás. Itt vagy már igazán bátor, itt van már az, hogy nem fáj olyan helyzetekben, ami előtte megnehezítette a mindennapokat. Lelkileg is valahol itt forrnak be igazán a sebek. 1 év sok idő, mégis mintha egy pillanat lett volna.
Rengeteg munkát tettem a felépülésembe (megint), most pedig nagyon vigyázni fogok. Nem veszíthetem el újra a kontrollt magam fölött, nem szeretném újra ezt átélni.
– Mondjuk, mindig a nagyon mélyről van az igazán dinamikus fejlődés, ugye. Na, a Fantom óta már Mary Poppins megy, nagyon különleges ennyi idő után újra ebben táncolni, a test nem felejt, valóban ahogyan megszólal a zene, visszajön minden lépés. Hálás vagyok, hogy újra színpadon lehetek, egy éve ezt nagyon el kellett engedni, hiszen egyáltalán nem volt biztos, hogy folytathatom ezt a pályát. Mentálisan nagyon nagy teher volt. Most minden előadás ajándék lett, lehetőség. Tényleg nem tudhatjuk, mi meddig tart… Boldog vagyok azért, ami most van.