Most már biztos, hogy a 77 éves énekesnő finoman szólva kalandos, vargabetűkkel, sikerekkel és botrányokkal teli életéből elkészül A MOZI, vagyis zöld utat kapott a Vörös Sarolta című dokumentumfilm. Zalatnay Sarolta olyan őszinte kitárulkozásra készül, amilyet még nem láttunk ezen a sártekén.
Zalatnay Cini régóta mondja, hogy fogalmazzunk úgy, fordulatokban gazdag élete kiált egy jól elkészült filmért. Nos, ez a kiáltás most végre értő fülekre talált a Magyar Nemzeti Filmintézetnél, és a mai nappal végérvényesen és megmásíthatatlanul kijelenthető, hogy a film végre forog, de legalábbis hamarosan forogni fog. Az alkotói gárda már összeállt, Zalatnay Sarolta pedig várja, hogy kezdetét vegye a tényleges munka, melynek nyomán a mozikba kerülhet a Vörös Sarolta című dokumentumfilm, ami azon túl, hogy az élő legenda életét hívatott feldolgozni, betölt majd egy másik fontos szerepet is. Korrajz lesz ez a javából, hiszen Cini 77 évét öleli fel. Azt a 77 évet, melynek során kijutott neki a zajos sikerből és a csúnya bukásból is vastagon. Mindezt persze számos ponton kíséri majd zenei aláfestés, hiszen az énekesnő munkásságából bőven van mit válogatni.
A Borsnak most Zalatnay Cini bejelentéséről mesél az örömteli és reményei szerint egyben sorsfordító hírről. – Az, hogy a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával készülhet el az életemről szóló dokumentumfilm, hatalmas megtiszteltetés számomra, ugyanakkor garanciát is ad arra, hogy nem akar majd se többet, se kevesebbet mutatni a valóságnál. És számomra ebben ez a legfontosabb kitétel.
Engem mindenki ismerni vél és mindenki biztos is abban, hogy amit az utóbbi évtizedekben rólam hallott, netán olvasott, az a színtiszta igazság.
– Hogy ez mennyire nincs így, az ki fog derülni a Vörös Sarolta című dokumentumfilmből – kezdte lapunknak Zalatnay Cini, aki azt reméli, a moziból kilépve végre klisék, helyenként smink nélkül, de főként a teljes lelki lemeztelenedés állapotában ismeri majd meg őt a néző. Úgy, ahogyan előtte még soha senkit a kortársai közül.
Hogy van-e ebben kockázat? Természetesen rengeteg, de Cini elhatározásra jutott és magának is kimondta hangosan: A Vörös Saroltával olyan tükröt tart maga elé, amelybe kénytelen lesz belenézni akkor is, ha ezzel fájdalmas, és régen beforrottnak hitt sebeket szakít fel a saját és akár mások lelkében is. – Hetvenhét éves vagyok és nem hiszem, hogy örök életre lettem kárhoztatva még akkor sem, ha lajstromba veszem a bűneimet. Ennek fényében pedig kijelenthető, hogy a Vörös Sarolta az egyik utolsó nagy dobásom. Ugyanakkor ez lesz az én El Caminóm, aminek a végén ott vár egy tiszta kép engem és mindazokat, akik nem hiszik, hogy az életem egy nyitott könyv számukra. Mert, hogy nem az!
Rengeteg olyan történetet mesélek majd el összefüggésében, melyekről eddig tényleg csak a hozzám legközelebb állók tudtak.
– És igen, elhangzanak majd olyan igazságok is, melyek más megvilágításba helyeznek majd eseményeket és embereket. Ehhez olyan csapat kezd összeállni, akik éppen úgy a tökéletességre törekszenek, ahogyan én is. A Vörös Sarolta rendezője és egyben operatőre Gráf Péter lesz, aki rengeteg filmben és reklámfilmben mutatta már meg egyedi látásmódját. A kreatív producer pedig Szőnyi Zsófi lett, aki egy fiatal és ambiciózus csapatot hozott össze – magyarázta lelkesen Zalatnay Cini, aki kitért a készülő életrajzi mozi zenei kíséretére is, és egyúttal bejelentett egy újabb bomba hírt is.
– Egy mozihoz természetesen kell egy új dal is. Bőven van a repertoáromban olyan időtálló sláger, ami önmagában is alkalmas lehetne a film főcímdalának, de az alkotókkal karöltve úgy döntöttünk, hogy a Vörös Saroltához egy teljesen új dalt készítünk. Sőt, tulajdonképpen már össze is állt, a szöveg tökéletesen megmutatja a lelkiállapotomat, valamint benne van az az üzenet, amit közvetíteni szeretnék a Vörös Saroltával. A film zenei világának kialakítása A Magneoton kiadó vezetőjére, Joós Istvánra hárul, aki szintén garancia a sikerre – árulta el a Borsnak Zalatnay Cini.