Közösségi oldalukon kürtölték világgá a nagy hírt.
A népszerű AWS zenekar életében a kezdeti sikerek után szomorúság következett, hiszen a frontember, Siklósi Örs tragikus hirtelenséggel, 2021-ben elhunyt. A zenekar azóta új frontemberrel folytatta útját, most pedig egy igazán nagy örömhírt is megoszthattak rajongóikkal: mondhatni, növekedett a taglétszám, legalábbis az AWS-családé.
A zenekar alapító-gitárosa, Brucker Bence ugyanis édesapa lett.
Megszületett Brucker Boróka, az első AWS baba. Baba, anya jól vannak, apa pedig borzasztó büszke rájuk. Az AWS zenekar egy emberként emeli a poharát a kis apróságra, ha van nektek is jókívánságotok, ne fogjátok vissza magatokat
– olvasható az AWS Instagram-oldalán közzétett bejegyzésében.
A rajongók a zenekar kérésének megfelelően valóban nem fogták vissza magukat, és egymás után küldték gratulációikat és jókívánságaikat az együttes tagjának.
− Sok boldogságot és jó egészséget! Le merem fogadni, hogy benne is az apja tehetsége lakozik! – jegyezte meg az egyik hozzászóló.
− Életem, de édes. Gyönyörű életet kívánok, kis Boróka – fogalmazott egy másik kommentelő.