A Séfek Séfe 6. évadának legnagyobb sztárja egyértelműen a szókimondó pénzügyi tanácsadó lett, és rajongói szinte minden lépését követik. Balogh Tamásné a hétvégén Siófokon jelent meg egy eseményen és volt aki az ország másik végéből utazott oda, hogy láthassa.
A Séfek Séfe Balogh Tamásnéja a műsor után egy csapásra az ország kedvence lett és bármilyen projektbe is fog azt sikerre viszi. Saját szövegeivel ellátott kötényeit és pólóit „viszik mint a cukrot”, ahogy ő mondaná, de eseményekre is hívják, mint sztárfellépőt. Ott pedig az is kiderült, hogy a sok negatív komment ellenére is kíváncsiak rá az emberek, annyira, hogy volt, aki több száz kilométert utazott miatta.
Balogh Tamásné TikTokos sikerei után a Siófoki Nagystrandon megrendezett Téli Attrakciók eseményen tartott közönségtalálkozót, ahová szép számmal érkeztek is a rajongók.
– Erre az eseményre sztárvendégként hívtak meg. A szervező és az édesanyja nagyon szerettek engem a Séfek Séfében, ezért rám gondoltak. Igaz ide nem énekes produkciót szerettek volna, így azt találtuk ki, hogy chipset fogok sütni a vendégeknek – kezdte.
Nagyon örültem, hogy követőim közül is sokan eljöttek. Az ország minden pontjáról érkeztek, olyan is volt aki Miskolcról vagy Győrből utazott oda, ami különösen jól esett. Emellett rengeteget beszélgettünk, folyton kérdeztek a műsorról is, illetve nagyon sokan szerettek volna közös fotót is csinálni. Hihetetlen volt és most újra bebizonyosodott számomra, hogy a sok negatív komment ellenére szeretnek az emberek
– tette még hozzá.
A „Chips királynő”-ként aposztrofált amatőr szakács pedig el is készítette a Séfek Séfe alatt tanult chipset, ami szintén hatalmas sikert aratott.
Volt zene is persze, egy kis talpalávaló és nagyon jó hangulatú volt az egész program. A chipset is nagyon szerették, mindig tele volt a pult, 10-20 ember állt sorba folyton. Persze ez van, akinek nem nagy szám, de én ennek is örültem, úgyhogy ha a későbbiekben is lesz ilyen lehetőség, akkor mindenképpen elmegyek. Ezt az eseményt egyébként minden évszakban megszervezik
– mesélte boldogan.
Míg a hétköznapokban pénzügyi tanácsokat ad, addig hétvégente mulatós dalokkal vállal fellépéseket, így tett a siófoki program előtti este is, ami miatt még emlékezetesebb volt számára ez a hétvége.
– Pénteken egy 18. születésnapra hívtak fellépni, ahol ugyan nem voltak sokan, de a hangulat annál jobb volt. Na meg persze külön élmény volt, hogy ott is találkozhattam rajongókkal. Az idei évben ez volt az első ilyen fellépésem, de biztosan nem az utolsó, ugyanis erre a hétre is van lebeszélve egy hasonló. Sőt, már nyárra, falunapokra is érkeznek megkeresések – árulta el.