Ki bírna ki egy egész hónapot mindenféle kütyü nélkül? Dobó Ági családja évente kétszer tart ilyen kütyümentes hónapot.
A mai világban a szülők egyik legnagyobb problémája az, hogy a gyerekeik ne lógjanak folyamatosan a telefonjukon és a táblagépükön, illetve ne csüngjenek a televíziók előtt. Dobó Ági egyedi megoldást talált erre ki, amit most meg is mutatott a követőinek.
Dobó Áginak két fia van. Benedikt idén lesz tizenkét éves, míg Nataniel idén ünnepli a kilencedik születésnapját. Dobó Ági nagyon jól tudja, hogy a rengeteg gondoskodás mellett néha szigorúnak kell lennie annak érdekében, hogy jóra nevelje őket. Természetes, hogy van a gyermekeinek telefonja, ahogyan az is, hogy néznek TV-t, de időnként bevezet egy-egy kütyümentes hónapot, amit szigorúan betart. Ráadásul nem csak a gyerekeinek kell ehhez tartaniuk, hanem neki is, de még Dobó Ági férje is így tesz ilyenkor.
Erről a szokásukról a közösségi oldalán lévő huszonnégy óráig elérhető történetében mesélt a követőinek, akik kifejezetten érdeklődtek ez iránt.
– Minden évben kétszer van ilyen nálunk. Nem érdekel, hogy "van-e kedvük hozzá", nem opcionális, hanem kötelező. Mióta eszközt használhatnak, azóta van ez a szabály.
Én találtam ki, én tartatom be. Sokszor nekem is "kényelmetlen" és nehéz
– írta Dobó Ági.
A család tavaly ősszel költözött Costa Rica-ra, ezért abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy ha nem is tudnak TV-t nézni, kimehetnek a partra, strandolhatnak és tollasozhatnak. Dobó Ági Costa Rica-ban lévő életükről rendszeresen posztol, és megosztja a követőivel, miben más ott az élet az itthonihoz képest.