Az énekesnőt és Serleg Albertet a fővárosban kapták lencsevégre.
Akár az 1001 éjszakai meséi, annyi változata volt már Opitz Barbi kapcsolatának Serleg Alberttel. Évek óta hol együtt vannak, hol nem, habár az énekesnő 2024 nyarán kijelentette, végleg szakítottak. A mese azonban úgy néz ki, folytatódik, miután újra együtt látták őket, amint kéz a kézben sétálgattak. Mindez azok után, hogy Barbi korábban ígéretet tett arra, nem kezdi újra még véletlenül sem a toxikus kapcsolatot, ami miatt még saját szüleivel is teljesen megromlott a viszonya...
Szinte az egész ország tudja, mekkora botrányok övezték kapcsolatukat korábban. Volt szó elrablásról, privát videók közzétételéről és természetes mocskolódásról. Úgy néz ki azonban, hogy az énekesnő így is kitart Serleg Albert mellett, habár július óta úgy tűnt, a szakítás talán végül valóban örök érvényű lesz. Ezt erősítette az is, hogy szokásától eltérően a fiú eltűnt, nem akart nyilatkozni, még akkor sem, ha a nagy hajú énekesnő azt állította róla, hogy lejárató kampányt indított ellene - emeli ki a Ripost.
Mindez persze nem tartott sokáig, TikTokon nem sokkal később már egymás hűtlenségéről vádaskodtak, ami arra utalt, mégsem tud egyik fél sem túl lépni a szakításon. Albert azonban végül megnyugodott, és egy Instagram-posztban közölte, elfogadja Barbi döntését, mert ha az énekesnő lett volna az igazi, akkor nem hagyta volna el.
Nos, lehet, hogy ezt meghallgatva az égiek mégis úgy döntöttek, őket egymásnak teremtették... Rajongóik legnagyobb meglepetésére ugyanis a minap kéz a kézben, békésen sétálgattak egymás mellett a fővárosban. Azon a környéken, ahol a páros korábban élt. Úgy tűnik tehát, ismét egy párt alkotnak fél évvel ezelőtti szakításuk után. Vajon most meddig dúl a szerelem?