A TV2 párkereső realityje ma este véget ért, és kiderült, hogy sikeres volt-e a kísérlet a szakértők által összeállított 6 pár számára. A Házasság első látásra 2. évada még fordulatosabban alakult, mint az első szezon, de a szereplők között most is akadtak olyanok, akik nem egyformán döntöttek.
A Házasság első látásra szereplői számára cseppet sem volt zökkenőmentes ez a 6 hét, de míg van, akiket ez összekovácsolt, addig akadtak olyanok is, akik eltávolodtak egymástól a konfliktusok miatt. Ma este azonban meghozták végső döntésüket és kiderült, hogy kik folytatják a kapcsolatukat és kik azok, akik elválnak.
A Házasság első látásra Miki és Rami számára már idő előtt véget ért, hiszen az esküvőjük napján kiderült, hogy az újdonsült férjnek nem fér bele egy kapcsolatba az, ha a párjának van gyereke. Innentől pedig egyre csak fokozódtak a konfliktusok, ami végül odáig vezetett, hogy Miki egy másik nő karjaiba rohant. Ezek után már nem volt kérdés, hogy még a 6 hét vége előtt elválnak.
De Geri párja, Reni sem viselte jól, hogy férje más feleségét szemelte ki magának, amiből persze komoly konfliktus is lett. Hiába igyekeztek megmenteni a kapcsolatukat, végül Geri úgy döntött, nem vágyik folytatásra, aminek hatására Reni összetépte a válaszát rejtő levelét és a gyűrűjét a tóba dobva szintén nemleges választ adott, igaz, eredetileg nem így tervezte. Marica és Zoltán esetében nem volt egyetértés a döntést illetően. Annak ellenére, hogy a fogorvos sokáig úgy érezte, hogy hiányzik a tűz a kapcsolatukból, végül kijelentette, szeretné folytatni. Marica azonban a sok nehézség után nem tudta elképzelni a jövőjét Zoltánnal, így ő a válást választotta.
Igaz, a műsor nem a győzelemről szólt, de ha nyertest kellene avatnunk, mindenképpen Brumi és Reni párosa lenne az. Az ő házasságuk volt talán az egyetlen, ami a kisebb súrlódásoktól eltekintve végig szépen haladt előre, olyannyira, hogy már a gyermekvállalás is szóba került közöttük. Így végül senkit sem leptek meg azzal, amikor mindketten a házasságuk folytatása mellett döntöttek.
A fiatal pár rengeteget küzdött egymással és önmagával a kísérlet alatt, sokszor nagyon úgy tűnt, hogy ledönthetetlen falakba ütköztek. Végül hiába próbálkoztak nyitni a másik felé, nem sikerült elég közel kerülniük egymáshoz, így mindketten a szakítást választották.
Hasonlóan hullámvasútszerű volt Judit és Szabi kapcsolata is, ennek ellenére még az is elképzelhető volt, hogy végül lehorgonyoznak egymás mellett. A döntés napján Szabi már azzal feldühítette feleségét, hogy elkésett, így Judit feszülten olvasta fel levelét, de végül bevallotta, szeretne Szabi párja maradni. A férj reakciójából viszont úgy tűnt, hogy ellentétes döntésre jutott, de kiderült, hogy ő sem akarja elengedni új kedvesét, így házasok maradtak.