Betegség

Horányi Julit is ledöntötte a lábáról a betegség

Nicole

Létrehozva: 2025.01.12. 18:30

Sokan nem hisznek az újévi fogadalmakban, így van ezzel az énekesnő is. Most azonban Horányi Juli egy betegség hatására komoly fogadalmat tett.

Az új vírus nem kerülte el Horányi Julit sem. Az énekesnő több mint egy hete szenvedett már a kórtól, de most végre jobban érzi magát. A közösségi oldalán osztotta meg ezt az örömhírt, és azt is elárulta, hogy szerinte hogy sikerült ennek a fránya betegségnek ilyen durván ledöntenie a lábáról. 

Horányi Juli
Horányi Juli több mint egy hétig feküdt betegen - Fotó: Kurta István /  hot! magazin

Horányi Juli beteg lett

Horányi Juli eddig is szedett különböző vitaminokat, ám kis idővel azután, hogy nagy lendülettel elkezdte őket szedni, fogyott a lelkesedése, s ezáltal eltűnt a rendszeresség, aminek következtében bizonyára a hatás sem volt tökéletes. Emellett a munkában sem ismerte a megállás szót, szó szerint addig dolgozott, ameddig csak bírta. Ezeken szeretne változtatni az új évben.

– Azt hiszem kezdek visszatérni az életbe. Múlt vasárnap óta betegen nyomtam az ágyat, ma volt az első nap, amikor úgy éreztem, kicsit már visszajött az energiám, végre videókat is vettem fel, mert eléggé elmaradtam a tartalomgyártással az állapotom miatt. Ma már énekeltem is, bár még fátyolos a hangom és nem megy könnyen az éneklés, de szól és legalább már volt kedvem kipróbálni, hogy lássam hogy is állok.

Engem is elért ez a vírus, ami most állítólag sokakat megbetegít, bár ha szedtem volna normálisan a vitaminjaimat és nem össze-vissza, ettem volna rendesen és nem hajtottam volna szét magam, akkor szerintem nem robbantam volna le. 

– Ilyenkor mindig megfogadom, hogy oda fogok figyelni, aztán persze nem csinálom. Na ez egy rossz szokás, amin biztosan változtatnom kell. Az újévi fogadalmakban nem hiszek, én még sosem tartottam be egyiket sem, viszont ezt a szokásomat, hogy nem vigyázok magamra, most igyekszem felváltani egy új szokásra, miszerint nem zsigerelem ki a testem, rendesen, rendszeresen étkezem, stb. – fogalmazott a közösségi oldalán.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek