Soha életében nem volt egészségügyi problémája. De aztán jött az influenza.
56 éves korában, influenza következtében meghalt a BBC tévécsatorna egyik sztárja. Kerry Wilson előadóművész január 3-án halt meg, miután kórházba vitték, kómába helyezték, és sajnos már nem gyógyult meg. Ő volt a Bob Says Opportunity Knocks című vetélkedő első győztese még 1987-ben, majd a tévés szereplés után belekóstolt a színészetbe is, amikor szerepet kapott egy szappanoperában.
Nagyon hirtelen történt minden. Soha életében nem volt kórházban, nem volt komolyabb egészségügyi problémája, vagy ilyesmi. De aztán jött ez az új influenza. Pusztító volt. Egyszerűen nem számítasz rá
– idézi a gyászoló édesanya szavait a Mirror.
Azt mondta nekem, hogy egy kicsit szipog. Hétvégén pedig már nagyon nem érezte jól magát
- emlékezett vissza a történtekre az édesanya. Kerry Wilsont 12 órán belül kómába helyezték, és lélegeztetőgépre került. Influenzával diagnosztizálták, majd vérmérgezést kapott és elhunyt.
A gyászoló hölgy a lányát helyi hírességnek nevezte, aki komikus, impresszionista, énekes és sokoldalú előadóművész volt. A lesújtott anyuka abban reménykedik, hogy Kerry történetének megosztásával többen oltatják be magukat az influenza ellen.