Betegség

Friss hírek érkeztek Kis Grófo nagybeteg rokonáról

Buster

Létrehozva: 2025.01.07.

Négy nap telt el azóta, hogy a bulibáró arra kérte köbvetőit, hogy imádkozzanak a nagybátyáért, aki súlyos állapotban került kórházba, ahol mély altatásban tartják. Kis Grófo, most a borsnak árulta el, hogy van szeretett rokona.

Azt még most sem lehet tudni, hogy mi is történt pontosan Kis Grófo bácsikájával, de az biztos, hogy négy nappal ezelőtt nagy volt a baj, hiszen Ferencnek azonnali, életmentő beavatkozásra volt szüksége január 3-án. 

Kis Grófo
Kis Grófo bácsikája jelenleg is mélyaltatásban van (Fotó: Szabolcs László)

Kis Grófo: „Legyünk egy akaraton és imádkozzunk”

Kis Grófo aznap egy elkeseredett posztban kérte követőit, hogy imádkozzanak vele és a családjával azért, hogy a férfi mihamarabb túl legyen az életveszélyen és a gyógyulás útjára lépjen. „Sajnos a mai nap a kedvenc Ferike nagybácsikám kórházba került, és egyelőre mély altatásban van. Ezért megkérek minden jóérzésű, tiszta szívű, Jézusban járó embert, hogy legyünk egy akaraton és imádkozzunk Ferike bátyámért, hogy mihamarabb felépüljön! 

Mert ő már Jézus nevében meggyógyult de, fontos, hogy az Úrhoz fel menjenek az imák”

 – írta január 3-án egy facebook posztban. 

 

Kis Grófo: „Bízunk a Jóistenben...”

A Bors megkereste Kis Grófót, aki bár szűkszavúan, de beszélt rokona jelenlegi állapotáról. 

A korábbi helyzethez képest már javultak a vizsgálati eredmények értékei, ami reményre ad okot. Persze azért a helyzet még nem jó. Sajnos nagyon hirtelen, egyről a kettőre történt ez az egész és még nem is tudtuk feldolgozni. De minden jó, ha a vége jó és mi bízunk Jóistenben, aki segíteni fog és hamarosan fel fog ébredni, hiszen még most is mély altatásban van – számolt be a helyzetről Kis Grófo

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek