Nem foglalkozik a dátumokkal, így a születésnapja sem hozza lázba, amit fiús nagy csapattal Dominikán fog megünnepelni.
Sokan számolják a napokat a születésnapjukig, alig várják, hogy végre ünnepelhessék őket. L.L. Junior ennek a teljes ellenkezőjét vallja.
– Engem soha nem hoztak lázba a dátumok, ahogyan most sem. Talán kivételt tesz a december 24., amit idén is anyukámmal, a gyerekeimmel töltöttem. A születésnap más, nekem ez ugyanolyan nap, mint a többi. Reggel óta csörög a telefonom, de nem veszek fel mindenkit, kicsit elbújok ilyenkor – mondja a népszerű rapper. – Egyébként is jobban szeretek adni, mint kapni, nekem többet számít látni a boldogságot, az örömöt a hozzátartozóim, szeretteim arcán, minthogy én kapjak valamit. Ettől függetlenül hálás vagyok mindenkinek, aki gondol rám.
Arra a kérdésre, hogy boldognak érzi-e magát ezen a napon és visszatekint-e az elmúlt évére, hosszas gondolkodás után válaszolt.
– A boldogság egy összetett fogalom, sok összetevője van. Az ember egész életében keresi ezt és önmagát is – mondja Junior. – Magamba nézni nem a születésnapokon szoktam, inkább a párkapcsolatok lezárása után próbálok tanulni mindenből, akár a saját hibáimból is. A következő két hétben azt hiszem lesz időm erre is, ugyanis holnap Dominikára utazunk egy hatalmas fiús csapattal, ami remélhetőleg ismételten teli lesz fantasztikus élményekkel, programokkal. Szerintem itt azért megünnepeljük majd a születésnapomat is, és, ha valaki pedig megkérdezné, nyugalmat és boldogságot kívánnék magamnak! – mondta L.L. Junior születésnapjáról.