szerelem

Hűha! Mihályfi Luca és Hegyes Berci már össze is költöztek

Niki

Létrehozva: 2025.01.08.

A Dancing with the Stars álompárja a műsorból való kiesése után vállalta fel csak kapcsolatát, azóta viszont szinte ragyognak a boldogságtól. Hegyes Berci és Mihályfi Luca most a Mokkában beszélt a jövőbeli terveikről, ahol az összeköltözésről is szó esett.

A Dancing with the Stars 5. évada alatt szinte végig izgalomban tartotta a nézőket, hogy mi lehet Hegyes Berci és partnere, Mihályfi Luca között. A kiesésükkor pedig kiderült, a sok pletyka nem alaptalan, valóban egy párt alkotnak. A szerelmesek azóta is együtt vannak, sőt már a közös jövőt is tervezgetik.

Hegyes Berci Mihályfi Luca
Hegyes Berci Mihályfi Luca mellett képzeli el a jövőt, már össze is költöztek (Fotó: Polyak Attila)

Mihályfi Luca párja mellett nem csak a szerelmet, a tánc szeretetét is megtapasztalhatta, amivel most már komoly tervei vannak.

Jövő héttől folytatjuk a táncot egyébként, ugyanis kimaradt a Dancingből a paso doble, és Luca azt mondta, hogy nagyon szeretné kipróbálni – árulta el Hegyes Berci.

A táncos ugyan főleg a társastánc területén profi, de igyekszik mindenben segíteni szerelmének, akinek nagy vágya, hogy a koncertjein is táncolhasson majd. Ez persze részben már most is megvan, de a spontán mozdulatok helyett a fiatal énekesnő szívesen tanulna koreográfiát is, különösen, ha egyszer nagykoncertje lesz.

Luca komolyabb szinten szeretné folytatni a táncot Bercivel (Fotó: Bánkúti Sándor)

Hegyes Berci táncosként éneklésbe kezdene?

Ugyan ez általában fordítva történik, de Berci most elárulta, hogy szívesen kipróbálná magát az éneklésben, igaz csak a hecc kedvéért.

Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem próbálnám ki magam egy énekes műsorban, de persze csak az én szintemen, ami nem túl komoly. Például úgy, mint Lucának a Dancing with the Stars

 – vallotta be nevetve.

– Van hallása Bercinek, de hogy jó hangja van-e azt nem tudom. Amit eddig hallottam mondjuk a zuhany alatt az nem volt borzasztó, és nyilván ezt lehet képezni – tette hozzá a szakmai véleményét viccelődve Luca.

Hegyes Berci és Mihályfi Luca
Mihályfi Luca Hegyes Bercinek fog énekórákat tartani? Fotó: Instagram 

Mihályfi Luca és Hegyes Berci összeköltöztek

A pár kapcsolatában úgy tűnik nem csak szakmailag tökéletes a harmónia, hanem a mindennapokban is így nem sokat gondolkoztak azon, hogy megtegyék-e a következő lépést.

Én azt mondanám, hogy mi már összeköltöztünk tulajdonképpen, csak most még nagyon sok a logisztikázás, sok csomaggal. De rajta vagyok, hogy ez megváltozzon

 – mondta Berci sejtelmesen.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek