Bár mindketten pörgős karriert futnak, és sokszor kihívást jelentenek a hétköznapok, arra törekszenek, hogy a családi életük harmonikus és szeretetteljes maradjon. Ez a közös tenni akarás az, ami igazán összekovácsolta Rókusfalvy Lilit és férjét a hét évük alatt.
Hét éve már annak, hogy Rókusfalvy Lili, a Csináljuk a fesztivált! műsorvezetője és festőművész férje összekötötték az életüket. Ez idő alatt rengeteg minden történt velük, amit Lili rendszeresen összegezni szokott.
– Esténként, ha lekapcsoljuk a lámpákat, számot vetünk arról, hogy mennyi mindent értünk el közösen. Akkor jövünk rá, hogy a mi kapcsolatunkban van egy állandóság és olyan értékrend, ami összekapcsol, és örök érvényűvé teszi ezt az egészet – kezdte Babos Bertalan, Rókusfalvy Lili férje a hot! magazinnak.
– A szerelmünk sikere abban rejlik, hogy miután megláttuk egymást, 24 órán belül összejöttünk, egy éven belül pedig terhes lettem a kisfiunkkal, Boldival – vette át a szót Rókusfalvy Lili.
Amikor megláttuk egymást, a legerősebb érzés kapott el, és azt mondtam magamban: „Úristen, én veled szeretnék családot alapítani!”
Mindketten sikeresek a saját szakmájukban, emiatt olykor elég komoly logisztikát igényel az, hogy a gyerekek, Boldi és Panka elég időt töltsenek a szüleikkel, de ezeket a helyzeteket is képesek megoldani.
– Változatos a munkánk, emiatt nem papírforma szerint élünk, miszerint apa és anya elmegy dolgozni, és majd lesz valami.
Persze próbáljuk megtalálni az egyensúlyt, hogy megmaradjunk férfinak és nőnek a kapcsolatunkban, ne csak családfők legyünk a háztartásban a gyerekek között.
– Elég jól segítjük egymást. Vannak azért keményebb időszakok, amikor darálunk mindent a sok munka miatt – mondta Bertalan, akit a párja rendszerint Zsilinek nevez.
– Ilyenkor nagyon is sokat teszünk azért, hogy a gyerekek semmit ne érezzenek ebből, de a nagyszülők is sokat segítenek – magyarázta Lili. – Például legutóbb Zsili elment dolgozni, és vitte magával Boldit. Én közben próbáltam a Diótörőt, amiben táncolok, oda pedig Panka jött velem. Az benne az érdekes, hogy egyik gyerkőc sem észlelte, hogy mi éppen dolgozunk, olyan jól érezték magukat.
Rókusfavy Lili rengeteget beszélget a férjével, erre pedig szükségük is van, hiszen a gyakori kommunikációt tartják az egyik nagy erényüknek, és emiatt is tartanak ki egymás mellett ennyi ideje.
– A kapcsolatunk megérzi, ha nem tudunk érdemben beszélgetni, és csak gyors információcsere történik. Ilyenkor jelezzük a másiknak, és igyekszünk javítani rajta.
Mint mindenhol, úgy nálunk is vannak konfliktusok, de annak is van értelme, ha fejlődés az eredménye.
Amikor azért nem állok bele valamibe, mert már veszekedni sem akarok, akkor ott nagy a gond – árulta el Lili.
– Persze az évek alatt mi is sokat fejlődtünk a vitatkozásban – reagált a festőművész. – Szerintem annak van értelme, ha tudunk értelmesen érvelni, és nem személyeskedünk.
Rókusfalvy Lili és Fodor Imre negyedik alkalommal köszöntik a nézőket a Csináljuk a fesztivált! műsorában, ahol ismét válogatott slágereket mutatnak be az 1910-es évektől egészen napjainkig.
Nemrég pattant ki a házaspár fejéből, hogy szeretnének egy közös projektet, ami Lili férjének a munkáját mutatja be.
– Kitaláltunk egy eseménysorozatot Zsili Szalon néven. Az alkotóhelyét megnyitottuk, és ezzel szeretnénk létrehozni egy művészeti platformot különböző eseményekkel. Tervezünk például táncelőadást, felolvasóestet és dzsesszéneklést is – árulta el Lili.