Az egykori szépségkirálynő már tűkön ül, hiszen alig pár hét múlva kezében tarthatja első gyermekét. Szarvas Andi fel is készült már a nagy találkozóra, s azt mondja: nem fél semmitől!
Szarvas Andi élete óriásit fordult az elmúlt egy évben, hiszen nem csak a szerelem talált rá, de időközben feleség és édesanya is lett! Az egykori szépségkirálynő érthetően nagyon boldog most, de még ezt is tudja tetézni, hiszen márciusban életet ad a gyermekének. A modell azt mondja, fel van készülve mindenre, bár igaz, hogy már egyre nehezebben viseli a várandósságát, ami annak is betudható, hogy durván megbetegedett a minap és az ágyat nyomja. Így viszont volt ideje arra, hogy meséljen egy kicsit arról, hogyan éli meg ezt a csodás időszakot, s miként készül a nagy találkozóra!
Ahogy említettük, az ex-szépségkirálynő márciusban fog szülni, és mint kiderült, kicsit sem fél tőle! Sőt, azt mondja: fel van készülve mindenre, és bár természetes úton szeretné világra hozni a csemetéjét, azt sem bánja, ha esetleg császárral kell majd szülnie. Ahogy a plusz kilók sem zavarják. Elmondása szerint eddig egy 10-est szedett magára, és elképzelhető, hogy ez márciusig még több lesz, de szerinte ezzel semmi probléma sincsen.
Igyekszem nem túl sok plusz kilóval szülni menni. Eddig 9-10 kiló jött fel mindennel együtt, de még van pár hét... Ami jó, hogy eloszlik, nyilván látszik így is, de nem vagyok beparázva.
– A szüléstől pedig nem félek, nagyon várom. Szeretném természetes úton világra hozni a kislányom, de császárra is van ugye esély, ha nem fordul be. Most mondjuk jól fekszik, de ultrahangról ultrahangra szívat. Mindenesetre fel vagyok készülve, bármi lesz! – osztotta meg az Instagram-oldalán, majd hozzátette, hogy egy állami kórház magán részlegén fog szülni, és természetesen férje is ott lesz majd vele!