Az nem titok, hogy a gyönyörű sztáranyuka a válás óta is együtt dolgozik exével. Széphalmi Juliska azonban most új szituációval kell megismerkedjen, mert volt férje új párja is a kollégája…
Hatalmas sikert aratott január 5-én a Macskák jubileumi, 1600. előadása a Madách Színházban, amiben a táncosnő és volt párja egyszerre voltak színpadon. Széphalmi Juliska sosem titkolta, hogy nagyon megviselte a válás, hatalmas szerelem volt az övék Sánta Lászlóval. De azóta mindketten tovább léptek, ráadásul mindketten szakmabelit választottak…
Hat évig alkotott egy párt a gyönyörű táncosnő és Sánta László, házasságukat közös fiuk születése tette teljessé. Széphalmi Juliska szerint a covid miatti pandémia alatt jöttek rá, hogy kívülről kiegyensúlyozottnak tűnő kapcsolatuk megingott, végül a válás mellett döntöttek. A sztáranyukát nagyon megviselte, hogy véget ért a házasság, kudarcként élte meg. De aztán úgy látszott sikerült mindkettőjüknek elfogadni a helyzetet, amire nem csak gyermekük, de a munkájuk miatt is szükség volt. Ugyanis mindketten évek óta oszlopos tagjai a Madách Színháznak, több darabban is szerepelnek együtt. Széphalmi Juliskára a szerelem is ott talált rá újra, a teátrum falai közt, egy kollégájával, egy táncossal jött össze, aminek nagyon csúnya vége lett, a férfi nem akarta más gyermekét nevelni.
Azt mondják, minden szakításnak van tanulsága, én már tudom is, ebből mit kell megtanulnom. Hogy a munkahelyeden sose jöjjél össze senkivel… Pedig látod, nekem ezt már meg kellett tanulnom, hiszen Lacival is ugye együtt dolgoztunk és azóta is dolgozunk, ami folyamatos konfliktusokat eredményezett. De az érzelmeket, a szerelmet nem lehet irányítani és belépett az életembe, a szívembe Ricsi…
– mondta akkor a Borsnak őszintén Széphalmi Juliska.
A sztáranyuka azóta két exével is együtt dolgozik, ami szerinte sosem könnyű, de most új helyzettel kell ismerkednie. Volt férje, Sánta László ugyanis a jubileumi Macskák előadás utáni fogadáson egy gyönyörű barna hölggyel érkezett és fotózkodott boldogan, aki információink szerint ráadásul a kollégája, szintén táncosnő.