A 28 éves színész 2022 eleje óta nem iszik alkoholt.
A 28 éves Tom Holland neve sokaknak cseng ismerősen, főképp a Pókember-filmeknek köszönhetően. A világhírű fiatal színészt a hírnév azonban egy időre rossz útra terelte, a mértéktelen alkoholfogyasztás irányába. Egészen addig, amíg 25 évesen nem csatlakozott a "száraz január" kihíváshoz, nem is sejtette, mennyire függ az italtól. Döntött, így az egy havi alkoholmentesség helyett végleg letette az italt.
Minden pénteket munka után úgy zártunk, hogy menjünk, igyunk egy jót, érezzük jól magunkat. És habár soha nem voltak rossz élményeim, ahhoz túl sokat ittam, hogy másnap semmire ne legyek képes
– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy ezt követően jött el az a bizonyos 2022-es száraz január, amely során egy testvéreivel töltött éjszaka hatalmas felfedezéssel zárult számára.
Holland ugyanis megszokta, hogy minden összejövetelen iszik. Ez volt az első alkalom, hogy a kihívás miatt ő vállalta el a sofőr szerepét, így egy kortyot sem fogyasztott.
Megvilágosodás volt
– utalt arra a színész, hogy rájött: túlságosan függött a szociális eseményeken az alkoholtól. Épp ezért úgy döntött: a száraz januárt egy száraz február követi majd. Végül júniusban, a születésnapján engedélyezett magának egy pohárkával, azonban rájött: sokkal jobb lesz számára, ha inkább soha nem iszik többé.
Elég határozott személyiség vagyok. Ha valamit elhatározok, akkor azt végre is viszem. Sokat számíthattam benne a családomra, barátaimra, régi és új kollégáimra.