Rengeteg ember várt már erre a pillanatra, Törőcsik Franciska válasza nem éppen kielégítő.
Törőcsik Franciska számára kiemelkedő volt a tavalyi év, hiszen szerepelt a TV2 sikerműsorában, a Dancing with the Stars-ban, ahol egészen a harmadik helyig jutott a táncpartnerével, illetve bemutatták a főszereplésével a Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus, zenés vígjátékot is, amit rengetegen láttak a moziban.
Úgy tűnik, hogy Törőcsik Franciska több projektjét is hatalmas érdeklődés övezi, ugyanis nem először kérdezik meg tőle a rajongói, hogy vajon jön-e a Hazatalálsz című sorozatának folytatása. A színésznő most választ adott a nagy kérdésre a legutóbbi posztjával, de sajnos nem mindenki fog örülni annak, amit írt.
Sokan kérdeztétek… és tényleg! 😃 Sajnos nem tudok arról, hogy a Hazatalálsz című sorozatnak lesz-e valaha harmadik évada, de azt tudom, hogy január 27-től, vagyis mától minden hétköznap este 22.30 kezdéssel @hazatalalsz ismétlések lesznek a tv2-n, ha fent bírtok maradni addig, és ha néztek TV-t. 🙌🤗
– árulta el Törőcsik Franciska.
Ezek alapján sajnos úgy tűnik, hogy ha lesz is a Hazatalálsz című sorozatnak 3. évada, arra még várni kell, hiszen Törőcsik Franciska nem tud róla semmit – a főszereplőnek pedig illene hamar értesülnie ilyesmiről.
Itt lehet megtekinteni Törőcsik Franciska posztját: