Lénárt Évi jósnő idén is belenézett a kártyáiba, hogy megtudjuk, mire számíthatunk 2025-ben. Nos, egyelőre annyit árulunk el, hogy Tóth Andi számára sok izgalmat fog tartogatni az új esztendő, amin talán még ő is meg fog lepődni...
Tóth Andi a magánéletét igyekszik a nyilvánosság kizárásával élni, ám annyit tudni lehet, hogy mióta két évvel ezelőtt szakítottak Marics Petivel, ő a szinglik szabad életét éli. Sőt, a visszavonult énekesnő még megosztotta azt is, hogy nagyon élvezi az egyedülálló létet, és egyáltalán nem vágyik arra, hogy egy férfi ott legyen mellette. Nyilván ezzel a kijelentésével sok szívet összetört, hiszen jelentkező akadt bőven arra, hogy meghódítsa Andit, viszont a híresség egyelőre nem fogadja sem a szőke, sem pedig a barna hercegeket fehér lovon. Egyelőre…
Bár az énekesnő kitart az elképzelése mellett, hogy még egy ideig tag lesz a szinglik klubjában, úgy tűnik, hogy a sors más forgatókönyvet írt neki. Alig egy hete ugyanis indult egy szavazás az interneten, hogy a rajongók melyik sztárokat látnák szívesen együtt, és bizony Andrea is szerepelt ezen a listán. Ráadásul nem is akárkivel, hanem Miller Dáviddal, akivel egyébként már szóba is hozták többször, hogy alakulhat köztük valami. Gondolunk itt arra a bizonyos telefonhívásra a fiatalok között, ami Andi főzős műsorában zajlott le, de egyesek a televízió képernyőkről is érezték, hogy forr a levegő köztük.
Nos, nagyon úgy fest, hogy nem csak a rajongók fantáziája indult be, hanem valami tényleg alakulhat… Ha már az előbb a sorsot emlegettük, megkérdeztük Lénárt Évi jósnőt, mégis mekkora esély van arra, hogy ez a két híresség valaha egy párt alkosson. A válasz valószínűleg mindkettejüket meg fogja lepni, ugyanis a tarot kártyák nem csak egy gyors románcot mutatnak… Annál sokkal többet!
Tóth Andi és Miller Dávid között lesz szerelem, ez egyértelműen látszik! Ráadásul nagy szerelem van kialakulóban, még ők se sejtik, de nagyon komoly kapcsolat lesz köztük. Házasságot, gyereket is látok
– mondta lapunknak az ország jósnője, aki többször is sikerrel jövendölte meg a tévéműsorok végkimenetelét, illetve celebpárok titkos románcát. Így hát most is nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy esetleg Andi és Dávid jövője a leírtak szerint fog-e alakulni.