A Bocskai raj (piros csapat) feje fölött már a pénteki adás végén ott lebegett Damoklész kardja, hiszen bár megnyerhették volna a hét záró feladatát Nehlich honvéd fiaskója után nem tudták teljesíteni a küldetést. Ez pedig végzetesnek bizonyult a raj számára, hiszen a hétfői kihívásban csapattársuk, Bodó Kitti maradt alul, így el kellett hagynia a Magyar Honvédség és a TV2 közös, A Kiképzés című sport-realityjének forgatását.
Nem mindennapi izgalmakat hozott TV2-n futó A Kiképzés című sport-reality múlt pénteki adása, ahol mind a négy raj bevetésre indult, hogy az ellenséges erőktől megszerezzenek egy adathordozót. Maradjunk annyiban, hogy nem hozott teljes sikert a küldetés, hiszen két csapatot is kénytelen volt „kivonni” a kiképzőjük, mivel szarvas hibákat követtek el a „harctéren”. A Bocskai raj (piros csapat) egészen az utolsó mozzanatig tökéletesen haladt a feladattal. Csakhogy Nehlich Kornél „lelőtt” egy fegyvertelen, önmagát feladó ellenséget, ami miatt a feladat értékelhetetlenné és teljesítetlenné vált. Ezzel pedig az is eldőlt, hogy a Bocskai raj nem lehet védett, vagyis Nagy Ádám zászlós kénytelen volt delegálni valakit a bennmaradásért folyó emberfeletti erőpróbára. A kiképző végül Bodó Kittit jelölte a feladatra.
A 22 éves, civilben edzőként tevékenykedő lány jó darabig fej-fej mellett küzdött a férfi ellenfeleivel, de végül feladta, így számára véget ért A Kiképzés, vagyis a Bocskai raj négy fővel folytatja a versenyt. Nehlich Kornél nehezen viselte a veszteséget, hiszen magát hibáztatta a kialakult helyzetért. A honvéd egyetlen, kurta mondattal kommentálta Kitti elvesztését:
„Mi a ****!?”
– szaladt ki a katona száján, akit társai hiába próbáltak vigasztalni. Földes honvéd ugyan megpróbálta megértetni vele, hogy nem az ő hibájából kénytelenek elbúcsúzni az egyik oszlopos tagjuktól, de szavai nem hatottak vigasztalóan.
A kiesés után Bodó Kitti így nyilatkozott A Kiképzés kamerájának: „Az, hogy két héttel ezelőtt egyenruhába öltöztem, nem gondoltam, hogy nekem ilyen sokat fog adni. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ide jöhettem, ilyen élményekkel gazdagodhattam, itt lehettem, hogy ilyen kiképzőm volt és ilyen csapattagjaim, és hogy megismerhettem a többieket. Nagyon sokat fogok profitálni a civil életben, olyan dolgokat kaptam, ami életem végéig kísérni fog és ilyen élményekkel máshol nem gazdagodhattam volna. Önismeretre szert tettem, amire régóta vágytam, úgy érzem, kitartóbb lettem, fegyelmezettebb, illetve hallgatok mások szavára is” – fogalmazott a Magyar Honvédség és a TV2 összefogásából született műsor legújabb kiesője.