A fájdalom tűréséről mindenkinek a saját mércéje szerint van egy többnyire idealizált gondolata, ami egészen addig tartja magát, amíg rá nem jövünk, hogy létezik az a szint, amikor a test megbénul és érkezik az értetlenség okozta némító kétségbeesés. A Kiképzés Dobó rajának honvédje ma már tudja, milyen érzés a zsigeri, mindent elborító fájdalom…
A Kiképzés című sport-reality egyik nem titkolt célja, hogy megmutassa, hogyan jut el egy ember a saját fizikai és mentális határaihoz és végül miként lépi át azokat. A TV2 és a Magyar Honvédség közös produkciójában már eddig is láthattuk, hogy A Kiképzés valóban nem egy tesióra szintjén tartja a fizikai próbatételt, de ami a szerdai adásban történik, arra bizony senki nem számított. A Molnár Attila főtörzsőrmester vezette Dobó rajban versenyző Kirilla Krisztián egy rossz mozdulat következtében szó szerint megnémul a fájdalomtól és bár mindent megtesz annak érdekében, hogy ne lógjon ki a sorból, végül orvost kell hívni hozzá...
A Kiképzés forgatásán történtekről Krisztián mesélt lapunknak. – Egy fizikai feladat teljesítése közben, feltehetően egy rossz mozdulat következtében bénító fájdalom öntötte el az oldalamat. Hogy meglepett, az nem kifejezés.
Ráadásul soha korábban és szerencsére azóta sem éreztem még csak hasonlót sem.
Szó szerint bénító volt és hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek, vagy mondjak – kezdte lapunknak A Kiképzés versenyzője, aki ennek ellenére is úgy döntött, nem adja fel a küzdelmet. – A testem jobb oldala leblokkolt, de valahogy dolgozott bennem az adrenalin és a bizonyítási vágy, így tovább küzdöttem. Ez azt eredményezte, hogy úgy vergődtem, mint a partra vetett hal. Elképzeltem, hogy milyen látványt nyújthatok és egy pillanatra el is szégyelltem magam, hiszen akkor senki nem tudta, hogy a bénáskodásom mögött a fájdalom áll – magyarázta a TV2 műsorának szereplője, aki azt remélte, hogy a feladat végeztével lepihenhet és csillapodnak a kínjai, de tévedett.
– A feladat után, visszatérve a sátorhoz éreztem, hogy a baj nagyobb, mint az reméltem.
Tulajdonképpen már légszomjam volt és csak annyit tudtam kinyögni, hogy hívjanak hozzám orvost.
– idézte fel a rémálomba illő jelent sort Kirilla Krisztián.
Hogy mi történt pontosan A Kiképzés Dobó rajának katonájával, és hogy vissza tudott-e térni a Magyar Honvédség és a csatorna közös sport-reality-jébe, az kiderül a TV2 képernyőjéről.