Munka, tévés szereplések, fellépés, utazás és életmódváltás: ebből állnak a Séfek Séfe sztárjának mindennapjai. De úgy tűnik Balogh Tamásné még így sem érzi elég elfoglaltnak magát, ugyanis az örökbefogadás gondolata kezdte foglalkoztatni. De vajon mit szól ehhez Balogh Tamás?
A Séfek Séfe Balogh Tamásnéjának már így is minden percére jut valami program, de úgy tűnik ő élvezi, hogy ennyire elfoglalt. A férje pedig természetesen mindenben támogatja, legyen szó fellépésekről vagy edzésről. Mégis akad valami, amiben most nem teljesen értenek egyet. Eszter lapunknak bevallotta, hogy szeretné, ha új taggal bővülne a családjuk, de Balogh Tamással még nem sikerült döntésre jutniuk az örökbefogadást illetően.
Balogh Tamásné Eszter kora ellenére már most nagyon sikeres a munkájában, és bár ezért egész évben rengeteget dolgozik, de januárban mindig a pihenésé, na meg a családé a főszerep.
– Az év eleje arról szólt, hogy tartsak egy kis pihenőt, ami végül egészen január 30-ig tartott. Kicsit úgy éreztem, hogy erre van szükségem, ráadásul beteg is voltam. De most februártól berobbant az új év, dolgozom, belekezdtem az életmódváltásba, illetve vannak fellépéseim is – kezdte a 30 éves pénzügyi tanácsadó.
Persze azért akad szabadidőm is. Olyankor az utazásainkat tervezzük, vagy éppen a kutyákkal kirándulunk. Ennek kapcsán jöttem rá, hogy nagyon szeretnék még egy kutyát, és most Tamást is erre próbálom rábeszélni. Persze nem fenyegetem válással vagy ilyesmi, csak igyekszem meggyőzni. Amikor menhelyen voltunk segíteni, már akkor is elgondolkodtam rajta, hogy milyen jó lenne örökbefogadni egy kutyust. Remélem előbb-utóbb Tamást is rá fogom tudni venni. Bár neki úgyis az a fontos, hogy boldog legyek. Sok mindenben hajlandó kompromisszumot kötni, ha az jó nekem
– mesélte Eszter mosolyogva.
Az amatőr szakács év végén döntötte el, hogy változtatnia kell a szemléletén, hiszen hiába a siker és a sok pénz, ha baj van az egészségükkel. Szerencsére egyelőre minden rendben velük, de a fiatal feleség megfogadta, hogy 2025-ben mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon.
Folyamatban van az életmódváltás, bár nálam ez nem úgy működik, hogy egyik napról a másikra mindent kidobok a konyhából, hanem csak lassan, fokozatosan. Kenyeret most már nem nagyon eszek, és az édességet is próbálom mellőzni, amennyire tudom. Vettünk Tamással bérletet is egy edzőterembe, úgyhogy együtt járunk kondizni. De persze nem hajtjuk szét magunkat
– árulta el.
– Elsősorban fogyni szeretnék, meg az állóképességemet növelni, de ezen kívül is jó lenne ha aktívabb lennék. A vállalkozói lét hátulütője, hogy mivel nem kell bemennem reggel 8-ra egy irodába, így teljesen elcsúsznak a napjaim. Előfordult, hogy 11-ig aludtam, aztán pedig hajnali kettőig ébren voltam. De ez nem jó, szeretnék változtatni, és úgy érzem jól is haladok – vallotta be.