Dunai János góljával nyert olimpiai bronzérmet a válogatott.
Lesújtó hír érkezett Pécsről: életének 87. életévében elhunyt dr. Dunai János korábbi válogatott labdarúgónk. Dunai János volt az a játékosunk, akinek góljával nyert a nemzeti tizenegyünk az olasz csapat ellen a bronzmérkőzésen az 1960-as római olimpián. A játékos halálát korábbi csapata a PMFC is megerősítette.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy életének 88. életévében örök álomra szenderült egykori olimpiai bronzérmes, válogatott labdarúgónk, dr. Dunai János, aki 1959 és 1970 között 266 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen erősítette a Pécsi Dózsát.
Legendánk emlékét örökké megőrizzük! Nyugodjék békében!
- írta bejegyzésében a pécsi focicsapat, amely a hivatalos weboldalán hosszabban is beszámolt korábbi játékosának életútjáról.
Dunai János 1937. június 26-án a Baja mellett található Garán látta meg a napvilágot Dujmov Ivánként, a nevét később Dunai Jánosra magyarosította. Pályafutását a Bajai Bácska Posztónál kezdte, majd 1959-ben került a Pécsi Dózsába, amelyet az 1970-es visszavonulásáig erősített. A klub színeiben 266 NB I-es mérkőzésén 70 gólt ért el, amivel csúcstartónak számított Pécsett. Emlékezetes lövés volt tőle az a 11-es, amit Newcastle United ellen lőtt be az Európai Városok Kupája (EVK) sorozatában, 1970. november 4-én.
A pécsi ikon ezt megelőzően 1960. május 22-én Anglia ellen 2–0-ra megnyert barátságos meccsen ölthette magára először a nemzeti csapat mezét. Korábban ötszörös B-válogatott, tíz esetben utánpótlás válogatottban is szerepelt. Tagja volt az olimpiai válogatottnak, amely bronzérmet nyert a római ötkarikás játékokon. Dunai János a csoportkörben Peru és Franciaország kapuját is két alkalommal vette be, a bronzmérkőzésen pedig a nemzeti csapat az ő góljával verte 2–1-re Olaszországot. Ezzel nemcsak örökre beírta nevét a labdarúgás történelmébe, hanem egyaránt feledhetetlen dicsőséget okozott a pécsi futballnak is.
A Testnevelési Főiskolán labdarúgóedzőként diplomázott és elvégezte a jogi egyetemet. A pályán szerzett tapasztalata és tanulmányai megalapozták későbbi szakmai pályafutását is. Edzőként dolgozott többek közt Sellyén, Keszthelyen, Szigetváron és a PMSC, illetve PMFC berkein belül számos későbbi válogatott játékos nevelésében vállalt oroszlánrészt. A nyolcvanas évek közepétől sportvezetői tisztségeket látott el: a Keszthelyi Haladás ügyvezető elnökeként, a Baranyai Megyei Labdarúgó-szövetség elnökségi tagjaként, a megyei labdarúgó-szövetség edzőbizottságának vezetőjeként tevékenykedett; később pedig Baranya vármegyét a MOB-ban is képviselte – összegezte az egykori klasszis támadó pályafutását a pmfc.hu.