Ha a világsztár pankrátor-színész barátnője eggyel vérmesebb lenne, Nagy Ő Virág most arról mesélhetne a Borsnak, hogyan tépték egymást egy Budapesti cukrászdában. De John Cena kedvese nyilván hozzászokott már ahhoz, hogy bármerre is járjanak a világban, a nők gyakorlatilag lerohanják a hírességet.
Néhány napja már annak, hogy Nagy Ő Virág egy fényképpel, majd egy rövid videóval is tudatta követőivel, hogy nem akárkibe sikerült belebotlania, miközben a barátnőjével beültek egy cukiba, valahol Budapesten. Ahogy arról már beszámoltunk, a honi Nagy Ő-k történetének legmegosztóbb karaktere John Cena pankrátor-színésszel akadt össze. Péntek Gyulai Virág, most a Borsnak mesélte el részletesen, hogy mi is történt abban a pár percben, amíg ő és John Cena egy helyen múlatták az idejüket.
– A barátnőmmel jártuk a várost és beugrottunk egy cukrászdába, ahol rendelés után leültünk egy hosszú asztalhoz. Velünk szemben egy fickó, de fel sem néztem, csak annyit érzékeltem, hogy a barátnőm beszélgetni kezdett vele.
Bevallom, én amolyan jó influenszerhez illőn éppen tartalmat gyártottam és kicsit sem foglalkoztam azzal, mi, vagy ki van körülöttem
– kezdte a tőle megszokott lendülettel Nagy Ő Virág, aki végül arra lett figyelmes, hogy… – Tulajdonképpen azért néztem csak fel, mert feltűnt, hogy a barátnőm nagyon izgatott lett. Rápillantottam a hegyomlás pasasra, majd vissza a telefonomra és végül megint az emberre. Ekkor esett le, hogy John Cena az. Szerintem látszott az arcomon, hogy meglepődtem, mert a barátnőm bólintott, jelezve, hogy nem káprázik a szemem és nem is a cukorsokktól hallucinálok – mesélte Nagy Ő Virág, aki azonnal felmérte a terepet és kieszelt egy tervet arra, hogyan is kérjen egy közös képet John Cena Hollywood-i szupersztártól.
– Csak egy dologban voltam biztos. Abban, hogy John Cena és én egy képen fogunk mosolyogni. Megnéztem, hogy merre indulhat majd el, ha betolta a croissantját és a sonkás sajtos tekercsét, de ő hamarabb felállt, így én egy falatra betoltam a sütimet és felpattantam – folytatta az egykor Árpa Attila és Jákob Zoltán szívére is pályázó híresség, aki rájött, hogy rajongásával nincs egyedül. – Szinte egy pillanat alatt ott termett pár tinilány, így én is akcióba lendültem. Beálltam az útba, így amikor mellém ért, én is arra kértem, hogy álljon mellém egy pillanatra. Ehhez rebegtettem a szempilláimat és kiskutya szemeket meresztettem. Az sem zavart, hogy közben rájöttem, John Cena nem egyedül van. Bár testőrök nem kísérték, de egy nő igen, aki szerintem a barátnője. No, de mindegy is, hiszen csak egy képet kértem, nem azt, hogy vegyen felségül. Na, majd legközelebb! – nevetett Nagy Ő Virág.
Persze nem John Cena az egyetlen Hollywood-i világsztár, aki nálunk forgat, hiszen Budapesten dolgozik Keanu Reeves és Emilia Clarke is.