Kulcsár Edina megosztotta a terveit.
Kulcsár Edina manapság főleg azért van reflektorfényben, mert az emberek folyamatosan arról pletykálnak, hogy tönkrement a házassága az ismert rapperrel, G.w.M-mel. Az egykori szépségkirálynő már milliószor cáfolta ezt, miközben elmondta, hogy nagyon szeretik egymást a férjével, és boldogok együtt.
Kifejezetten szoros kapcsolatot ápol követőivel Kulcsár Edina, hiszen rendszeresen megosztja velük az őszinte gondolatait, álmait, vágyait. Egy ideje nem beszélt a terveiről, de most végre megtette, és elárulta, hogy két olyan projektje is van, amin most dolgozik, és reményei szerint nagyon fognak tetszeni at embereknek.
Mostanában nem nagyon meséltem arról, hogy mik történnek velem. Nyilván itt nem arra gondolok, hogy lefogytam, vagy hogy mozgalmas napjaim vannak a gyerekekkel.☺️ Itt inkább az álmaimra/céljaimra gondolok, amik esetleg titeket is érinthetnek.🤗
Mindig nagyon sok szeretetetet kapok itt tőletek, ezért sokat gondolkoztam azon, hogy mivel tudnék én is valami olyat adni, ami nem kézzelfogható, de mégis sokat ad nektek a mindennapokhoz.🥰
Most 2 olyan projecten is dolgozom, ami számomra nagyon sokat jelent és hiszem, hogy ti is szeretni fogjátok.🫶🤞 Az egyik pár napon belül kiderül🥳, a másik pedig még egy picit várat magára, mert még sokat kell rajta dolgozni.🤩
Eddig is folyamatos volt a jelenlétem az oldalon, de azok szinte mind a külsőségekről szóltak. Persze ez sokaknak fontos, köztük nekem is, de az életben nem ez a legfontosabb, hanem a belső béként és a lelkiállapotunk.🤍✨
Mindig kérdezik hogy, hogy boldogulok ennyi gyerekkel? Hogy bírom, ha valaki hülyeségeket talál ki rólunk? Hogy viselem, ha bántanak, ami nyilván mindenkivel megeshet, akár munkahelyen, akár családon belül.
Az új projectemmel szeretném ezeket is megválaszolni és az én módszerem által segíteni, hogy mindenki könnyedebben vegye a mindennapi akadályokat és általa boldogabb és kiegyensúlyozottabb tudjon lenni.🥰 Remélem, hogy szeretni fogjátok.❤️❤️❤️🙌
– írta Kulcsár Edina a közösségi oldalán.
Ide kattintva lehet megtekinteni Kulcsár Edina posztját.