A zenész a kamerákon kívül is nagyon sokat jótékonykodik, most azonban olyan hatalmas összeget kell összeszedni, hogy muszáj volt a nyilvánosság elé lépnie. L.L. Junior egy Duchenne-féle izomsorvadásban szenvedő kissrácnak gyűjt pénzt, 1 milliárdnak kell összejönnie.
Lázár Leventénél két éves korában diagnosztizálták a Duchenne-féle izomsorvadást. A génterápia, ami megmentené a kisfiú életét, több mint 1 milliárd forintba kerül. A gyűjtéshez ismert emberek is csatlakoztak, köztük L.L. Junior, aki a TV2 Mokka vendége volt, ahol jelen volt még Lázár Levente és a szülei is. Junior mindenkit arra ér, hogy ha megteheti, utaljon ezer forintot a megadott számlára, és akkor van esély ennek az elképesztő összegnek az összegyűjtésére. A zenész, hogy jó példával járjon el, élő adásban utalt el 500 ezer forintot az alapítványnak.
Junior mellett ott volt Young G (Rácz Béla) is a stúdióban, ő szintén az ismertségét próbálja latba vetni, hogy minél több embert sikerüljön rábeszélni a segítségre. A jó példájuk sokakat sarkallhat utalásra, ami esélyt adhat ennek a szimpatikus kisfiúnak egy teljes élethez. A zenész egyébként a gyermekével, Lacikával mindig megbeszéli, ha valakinek segíteni szeretnének, ezért Junior kisfia már egészen fiatalon megtanulta, hogy mennyire fontos és szuper érzés, jót tenni másokkal.
A Leventének való gyűjtés azonban egy egészen más liga, itt 1 milliárd forintot kellene viszonylag rövid idő alatt összegyűjteni, ami kétségtelenül emberfeletti vállalás.
A reggeli műsorban Junior arra kérte az embereket, hogy aki csak tud, az utaljon, mindegy mennyire kevés az összeg, hiszen sok kicsi sokra megy... És, hogy megmutassa, hogy a saját pénztárcájához mérten ő is beszáll a gyűjtésbe, ott helyben elutalt 500 ezer forintot a gyűjtőszámlára. A tranzakció végeztével még a telefonját is megmutatta a kamerának:
Levike számláján a cikkünk születésének idején 29,226,000 van, ami első olvasatra nagyon sok pénz, de ha tudjuk, hogy még mennyi hiányzik, ijesztően kevés... Csak a jószívű embereken múlik, hogy milyen mértékben gyarapodik.