A komoly alkoholbetegségével hosszú ideje küzdő színész mindenkire alaposan ráijesztett az elmúlt napokban. Molnár Gusztáv most maga kereste meg a Borsot és tisztázta a körülötte kialakult helyzetet.
Molnár Gusztáv színészért rengetegen aggódtak az utóbbi napokban, miután az internetre felkerült néhány újabb, őt ábrázoló és egyben kompromittáló felvétel. Ezután felgyorsultak az események. Az alkohol problémákkal küzdő színész közeli ismerősei elárulták lapunknak, hogy az újabb krízishelyzetbe került Molnár Gusztáv egy ideig ugyan eltűnt, de végül kórházba szállították. A színész egy darabig biztonságban volt és kezelést is kapott, de végül úgy döntött, elhagyja a kórházat. Ekkor az ismerősei újra aggódni kezdtek, hiszen nem érték el őt, de a helyzet nem sokkal később ismét rendeződött. A Bors utolsó információja az volt Molnár Gusztávval kapcsolatban, hogy ismét beszállították az egyik budapesti kórházba, sőt, egyik ismerőse szerint egyenesen a zárt osztályra került, de most kiderült, szerencsére a helyzet ennél sokkal jobb.
Molnár Gusztáv egy nyilatkozatot juttatott el a Borshoz, melyből kiderül, már sokkal jobban van és a jövőt is derűsebben látja, mint egy nappal korábban. – A körülményekhez képest minden rendben van velem. Nem vagyok a halálomon és nem is akarok meghalni! Történt az életemben egy magánéleti krízis, amit az adott pillanatban nem tudtam a helyén kezelni, és szakember segítségét kértem.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen sok, jó szándékú ember áll mellettem és a munkába is várnak vissza.
Most a megfelelő gyógyszeres kezelésre van szükségem… Minden kedves, nekem címzett, biztató üzenetért nagyon hálás vagyok és szeretném megnyugtatni az értem aggódókat, hogy jó kezekben vagyok! – írta lapunknak Molnár Gusztáv, aki folytatja az alkoholizmus elleni harcát.