Orvosi vészhelyzet

Most érkezett: rosszul lett a színpadon a rocklegenda, azonnal félbe kellett szakítani a koncertet

N.T.

Létrehozva: 2025.02.14.

A közönség döbbenten figyelte az eseményeket.

Az Eagles egykori gitárosa, Don Felder csütörtökön egy színpadi fellépés közben szenvedett orvosi vészhelyzetet.

orvos, kórház, diagnózis, vizsgálat
Fotó: Pexels

A 77 éves veterán zenészt orvosi ellátásra kellett szállítani, miközben a Rock Legends hajóúton a zenekar Tequila Sunrise című slágerét játszotta. 

A művész mozgása egyre bizonytalanabb lett előadás közben, majd hirtelen abbahagyta a pengetést és csak meredten bámult lefelé a színpadról.

Úgy tudni, hogy a hajó személyzetének egyik tagja sietett a segítségére, amikor megpróbált a mikrofonba beszélni. A közönség látta, ahogy a lekísérik a színpadról zenekari társaival együtt, miközben a tömeg a támogatásukról biztatta a legendát.

Nem sokkal később Don csapata elárulta, hogy a zenész súlyosan kiszáradt. Közleményükben azt állították, hogy a világsztár már „sokkal jobban” érzi magát, miután orvosi ellátást kapott a fedélzeten.

Nagyra értékeljük mindenki aggodalmát Don Felder csütörtök esti, a Rock Legends Cruise-on való fellépésének hirtelen leállításával kapcsolatban. Miután orvosi ellátást kapott, úgy ítélték meg, hogy kiszáradásban szenved. Kapott folyadékot, és már sokkal jobban érzi magát. Annak érdekében, hogy elegendő ideje legyen a rehidratálásra és a teljes felépülésre, azon dolgozunk, hogy a későbbi előadásokat átütemezzük, és a körutazás további menetrendjét is ennek megfelelően alakítsuk át

– idézi a Mirror a csapat közleményét.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek