A Kísértés című műsor alatt nem minden párnak adatott meg a sikeres túlélése a próbának, és bizony Brigi és Dusán is az áldozatok között találta magát egyhamar.
A férfit látszólag megviselte a Brigivel való szakítás és a napokban megírtuk, hogy ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a közösségi médiában szidalmazza volt menyasszonyát.
Brigi reagált volt párja botrányos viselkedésére az Origonak.
A pár a műsor alatt szakított már és Brigi azóta az egyik kísértő mellett találta meg a boldogságot, aki odafigyel rá és szívből szereti őt.
Ezzel szemben Dusán egy Facebook oldalon akadt ki és szidalmazta volt párját, ahol olyanokat írt, hogy egy toxikus kapcsolatban volt és Brigi csak kitalálta, hogy önbizalomhiányos, és a műsor után szembesült volt párja énjével.
Brigi is reagált a történtekre, mivel ő sehol sem akadt ki volt pátjára és még a szájára sem vette a nevét.
A nevét sem említettem sehol soha. De még egy live-ban, közösségi oldalakon, interjúkban sem
- nyilatkozta a reality sztár.
Soha semmi rosszindulat nem volt bennem az ő irányába.
Gondolatait még azzal zárta, hogy nem fog ezzel foglalkozni továbbra sem, és a pozitív dolgokba fekteti az energiáját - írja az Origo.