Száraz Dénes tavaly nyár óta úszómesterként dolgozik a színészet mellett. A TV2 több sorozatában is szereplő színész a Borsnak elmesélte, hogy több különös találkozása is volt a rajongókkal a strandon.
A Jóban Rosszban, a Mintaapák és a Hazatalálsz egykori szereplője, Száraz Dénes tavaly július óta a színészet mellett úszómesterként dolgozik. Ez a szakma azért volt számára kézenfekvő, mert a színész legjobb barátja a Dagály Uszoda egyik vezetője, így viszonylag könnyen be tudott kerülni oda, egy tanfolyam elvégzése után. Dénes számára még mindig a színház az első, viszont tavaly nyáron kevés előadásra hívták szerepelni ezért úgy döntött, hogy úszómesterként kiegészíti a keresetét. A TV2 egykori színésze pedig azóta is űzi egymás mellett a két szakmát, ami odavezetett, hogy a színház és az uszoda egyeztetnek Száraz Dénes időbeosztásáról.
Száraz Dénes számára szerencsére most megsokszorozódottak a színházi felkérések, ebben a hónapban legalább kilenc előadása lesz. A Jóban Rosszban egykori Tamás atyája azt is elmesélte lapunknak, hogy többször még a magánszférájába is belemásztak a strandoló rajongók csak azért, hogy találkozzanak vele.
– Volt már olyan, hogy megköszönték azt, hogy önkénteskedem, mert azt hitték. Akadt olyan is, hogy szó nélkül felemelték a napszemüvegemet, mert nem hitték el, hogy úszómesterként dolgozom. Meg olyanok is voltak többször, hogy előző este látták egy előadásomat és akkor lejöttek hozzám beszélgetni róla – mesélt Száraz Dénes a rajongókkal való különös strandbéli találkozásokról.
– Mi, művészek az uszodába úszni, szaunázni járunk. Nem vesszük észre azokat az embereket, akik ezt biztosítják nekünk – most én szolgálom ki az igényeket. De ez a munkahely számomra egy biztonságos pont, már csak a bejelentés miatt is. Színházban nem próbálok, csak előadásom van, és a feletteseim figyelmesek: úgy osztanak be, hogy ha este játszom, akkor délelőtt itt legyek – mondta korábban a Ripostnak a színész.
A TV2 egykori szereplője azt is hozzátette, hogy a kiváló kommunikációs képességinek hasznát tudja venni az uszodában is. – Amikor itt nyáron 4000 ember van a strandon, akkor a jóféle kommunikációs képesség nagyon fontos. Nagyon sok embernek van nyűgje, baja és úgy kell velük kommunikálni, hogy nehogy megsértsem őket – mesélt Száraz Dénes az úszómesterként szerzett tapasztalatairól.