Abbahagyja a Barbie-sztárja?
Az utóbbi időben szép pillanatokat él át Margot Robbie, hiszen nemrégiben megszületett a kisfia. Azonban ez nem mindig volt így, és előfordultak nála is nehéz momentumok. Az egyik ilyen miatt majdnem a karrierjét is feladta.
A Barbie-film sztárja, elárulta, hogy majdnem abbahagyta a színészkedést, miután Martin Scorsese rendezte A Wall Street farkasa című filmjében aratott sikere után „szörnyű” tapasztalatokat szerzett a hírnévvel kapcsolatban. Most már nehéz lenne elképzelni Hollywoodot Margot Robbie nélkül, azonban ez akkoriban könnyen megeshetett volna.
Bár a színésznő már a Szomszédok című ausztrál szappanoperában való szereplése óta színészkedik, a 2013-as film hozta meg számára az igazi sikert. És bár Robbie akkor 22 éves volt, néhány évvel ezelőtt a Vanity Fairnek adott interjújában mesélt arról, hogyan élte meg az iránta hirtelen megnövekedett hatalmas érdeklődést.
Valami történt karrierem azon korai szakaszában, és az egész elég szörnyű volt. Emlékszem, azt mondtam anyukámnak: »Nem hiszem, hogy ezt akarom csinálni«. És ő csak nézett rám, rezzenéstelen arccal, és azt mondta: »Drágám, szerintem már túl késő, hogy abbahagyd«. Ekkor jöttem rá, hogy az egyetlen út előre vezet
- nyilatkozta korábban a Barbie-film sztárja.
Talán minden reflektorfényben lévő színésznő elmondhatja, nem könnyű megtanulni, hogyan kell kezelni a hirtelen jött népszerűséget. Ám amikor Margot Robbie-t megkérdezték erről, így válaszolt erre:
– Tudom, hogyan kell átmenni a reptereken, és most már tisztában vagyok azzal, ki milyen módon próbál átb*szni engem. Ha az anyukám meghal egy autóbalesetben, mert egy fotót akartál rólam, ahogy bemegyek a közértbe, vagy leütöd az unokaöcsémet a bicikliről - minek? Egy fotóért? Veszélyes, de mégis furcsa módon semmi sem változik - idézi a Ladbible a színésznő szavait.