Erre vártunk - Vastag Tamás végre megszólalt a párjáról!
Egy többéves esemény kavart körülötte hatalmas port, ő pedig egy érzelmes posztban mondta el a véleményét. Vastag Tamás most beszélt kifakadása hátteréről, és arról, gyermekei hogyan érintette az eset.
Mindig kedves és nyugodt, mégis olyat tettek vele, amivel átléptek egy határt, és az interneten fakadt ki. Vastag Tamás a hot! magazinnak elmondta, mit vettek el tőle ezzel, de mesélt a fiairól és a szerelemről, ami rátalált.
A Vastag Tamás interjúban szóba kerül, hogy
- az énekes milyen apának tartja magát
- hogyan élték meg Vastag Tamás gyerekei a botrányt
- miért döntöttek az édesanyjukkal a különválás mellett
- milyen hatással van a körülötte élők életére
hot!: Kérted, hogy egy nappal később legyen a beszélgetés, mint ahogy terveztük, mert azt a napot a fiaiddal töltöd. Hogyan telt?
Vastag Tamás: Nagyon jól! Mert mi a legjobb télen? Természetesen a fagyizás! Úgyhogy fagyizni voltunk, utána pedig moziba mentünk, és megnéztünk egy mesefilmet. Majd hazajöttünk, és kiraktunk egy hatalmas, több mint ezer darabos legót, amire már régóta készültünk. Ez eltartott néhány órát, szóval utána fürdés, lefekvés, reggel pedig iskola.
hot!: A mindennapokban mennyi időt töltötök együtt?
V.T.: Ez mindig attól függ, hogy mennyi a munka, de a fiaim az elsők. Amikor nálam alszanak, akkor éjszaka dolgozom, amíg reggel elindulunk az iskolába. Akkor alszom, amikor ők nincsenek itthon, és így suli után is velük lehetek.
hot!: Milyen apának tartod magad?
V.T.: Ez nehéz ügy… Az biztos, hogy nem vagyok hétköznapi apuka, hiszen az időbeosztásom és az életritmusom sem mindennapi.
Alapvetően rendszertelenül élem az életemet, de egy gyereknek rendszerre van szüksége, mert abban megtalálja saját magát, felfedezi a boldogságot. Így amikor velük vagyok, nekem is valamilyen rendszert kell vinnem a napjaimba, és megtalálni az arany középutat aközött, hogy mennyire vigyázok rájuk, és mennyire engedem szabadon őket.
Az sem jó, ha túlfélted a gyereket, de azért érezniük kell, hogy a támaszuk vagy. Mondok egy példát. Egyszer egyikük beszorult a játszótéren a mászóka alá, és nagyon sírt, mert megijedt. Ahelyett, hogy kirángattam volna, letérdeltem mellé, próbáltam megnyugtatni, és elmagyarázni neki, hogy ha ordít és kapálózik, akkor csak mélyebbre ássa magát a homokba. Ott voltam mellette, és elmondtam, hogy ha megnyugszik, és elindul hátrafelé, akkor kiszabadítja magát. Amikor sikerült neki, egyszerre sírt és nevetett, nagyon büszke volt magára. Utána mindenkinek azt mesélte, hogy ő bármilyen helyzetből kiszabadítja magát! (Nevet.)
„Amíg nem voltam otthon, addig minden működött”
hot!: Sok minden történt veled az elmúlt évben, amire te is reagáltál a közösségi médiában. Hogy vagy most?
V.T.: A legnehezebb az, hogy az a sok minden nem most történt velem, hanem régen, csak most kezdtek foglalkozni vele.
Ez olyan, mint egy lavina. Azt gondoltam, hogy kézben tartom az eseményeket, hogy azzal tesszük a legjobbat a gyerekeknek, ha összetartó családot adunk nekik akkor is, ha nem vagyunk együtt. Erre a tanárok azt olvassák az újságban, hogy nem vagyunk együtt a gyerekek anyjával – miközben már öt éve nem! Ráadásul ez egy trauma volt a fiúknak, mert ők is így tudták meg, hogy nem vagyunk együtt az anyjukkal.
A fiaim anyja az egyik legfantasztikusabb nő, akit ismerek, és a mi előjogunk kellett volna hogy legyen, hogy ezt a saját tempónkban adjuk át a gyerekeknek.
hot!: Végül sikerült valahogy tisztáznotok a helyzetet Samuval és Petivel?
V.T.: Ez szinte magától ment, nem volt szükség külön megbeszélésre. Szerintem már az iskolában kibeszélték ezt az ügyet. Peti, a kisebbik fiam nehezebben viselte, több harag volt benne. Samu nagyon együttérzően viselkedett; azt mondta: „Apa, én ezt már régen tudtam”. Inkább a fiam vigasztalt engem, nem én őt, ezért mondom azt, hogy a szülőség nem az, amit elvárnak. Régen azt mondták, a gyereknek hallgass a neve, a megoldás egy pofon jobbról, egy balról, és gondolták, hogy ezzel minden rendben. Szerintem nem! Ez egy érdekes bizalmi kapcsolat. A gyerekeim sokszor jobban ismernek engem, mint én magamat, és a fiaim is nevelnek engem. Nem is feltétlenül az „apa” szót használnám magamra, inkább csak igyekszem jó példa lenni.
hot!: Öt évvel ezelőtt mi volt az a pont, amikor a különválás mellett döntöttetek az édesanyjukkal?
V.T.: Az, hogy amíg nem voltam otthon, addig minden működött. Kialakítottak egy életközösséget, én pedig egyszer csak betoppantam, mint „a férfi”, amivel csak annyi változott, hogy eggyel több adag ruha került a mosásba meg egy horkoló, nagy ember az ágyba. Aztán ez az ember először a nappaliba, majd a házon kívülre vándorolt. Nem voltam képes felvenni a ritmusukat, mindig elkéstem azzal, ha bármiben segíteni akartam.
Majdnem másfél évig jártunk terápiára az édesanyjukkal, mindent megtettünk, hogy helyrehozzuk a kapcsolatunkat. Sokáig voltunk együtt, és ma is azt mondhatom, hogy ő az egyik legjobb barátom, mindent tud rólam, és mindennap beszélünk.
Hála Istennek, sikerült úgy szétmennünk, hogy elveszítettem a nagy szerelmet, de megkaptam életem legjobb barátját. Ez valószínűleg a családterápiának köszönhető.
Vastag Tamás párja olyan, mint a rózsa
hot!: Egy ember ritmusát fel tudtad venni…
V.T.: Igen, és ez egy elképesztő ajándék számomra. Egy második lehetőség. Nem gondoltam, hogy lesz ilyen.
hot!: Elárulod a párod nevét?
V.T.: Azt nem, de azt igen, hogy a társam mindenben, egymás cinkosai vagyunk az életben. Nagyon sok embert bántottam már nagyon sokszor, mert furcsa módon szeretettel is lehet bántani, és nem létezik kegyes hazugság. Ezért a páromra úgy vigyázok, mint a kis herceg a rózsájára.
Vastag Tamás gyerekeit empátiára neveli
hot!: Mit gondolsz, milyen hatással vagy a körülötted lévő emberek életére?
V.T.: A kreatív hatást mindenképpen kiemelném. A lusta emberek mozdítják előre a világot: aki nem akart kapálni, az feltalálta a kapálógépet! (Nevet.) Művészember vagyok egy jó adag bohémsággal, az életterem is rendszertelennek tűnik, mégis van benne rendszer: az én rendszerem.
A gyerekeimet is arra próbálom nevelni, hogy semmit ne úgy fogadjanak el, ahogy van, hanem forgassák meg magukban, és legyen meg a saját igazságuk. Logikus, matematikai gondolkodásra nevelem őket, de igyekszem magas érzelmi intelligenciát adni mellé, hogy legyenek empatikusak.
Ha, mondjuk, van az életükben számukra rossz ember, akkor keressék meg, hogy az miért olyan, és hogy meg tudják-e gyógyítani. Mert alapvetően mindenki jónak születik.
hot!: Benned van rossz?
V.T.: Ha azt mondanám magamról, hogy én mennyire jó vagyok, és kövessetek, az hazugság volna. Inkább felnagyítom a hibáimat, és kicsinyítem az erényeimet. Aki megismer, az nem annak alapján dönt majd, amit lát vagy hall rólam. Azt tudom, hogy milyen ember nem akarok lenni, és folyamatosan azt farigcsálom. Talán csak idős korunkra alakul ki a végleges énünk. Vagyis nemcsak én vagyok fekete bárány és tékozló fiú, hanem mindenki, és mind‑annyiunknak – nekem is – végig kell járnunk az utunkat a jóra való törekvésben. De akik előre eldöntötték, hogy én rossz ember vagyok, azoknak mondhatok bármit.
hot!: Azért megkérdezem: te jó ember vagy?
V.T.:
Törekszem a jóra.
