Sikersztori

Egy Facebook hirdetésből indult az együttes, most A Dalban versenyeznek

Niki

Létrehozva: 2025.03.08.

Módosítva: 2025.03.08.

Az IVON formáció is az elődöntőbe jutásért bizonyíthat szombaton, annak ellenére, hogy kezdetben csak örömzenélni akartak. A Dal versenyzői nem is gondolták, hogy idáig jutnak majd, annak ellenére, hogy az énekesnő már kipróbálta magát a műsorban 10 évvel ezelőtt.

A Dal 2025-ös szezonjának egyik versenyzője az IVON formáció, azaz Katona-Zsombori Éva és Schwenk András. A kéttagú együttes a Mondd, milyen érzés? című dalával lép színpadra, ami egy igazi álmodozó dal. Az énekesnő azt is elárulta, hogy valójában mindössze a zene szeretete miatt ismerkedtek meg 3 évvel ezelőtt, amikor még eszükbe sem jutott mindezt ennyire komolyan venni.
 

A Dal
A Dal versenyzői között az IVON együttes is helyet kapott, pedig egyáltalán nem voltak erre felkészülve Fotó: MTVA

Évi ugyan régóta énekel, sőt A Dalban is járt már 10 évvel ezelőtt, de egy időre le kellett mondania a zenéről, egészen Andris érkezéséig.

3 évvel ezelőtt kezdtünk el együtt zenélni, addig a munkahelyem, illetve a gyerekek miatt volt egy pár év szünet. De megelégeltem, hogy nem csinálok semmit, és nem haladok előre a zenével, ezért feladtam a Facebookon egy hirdetést, hogy nagyon szeretnék énekelni, és egy olyan gitárost vagy billentyűst keresek, aki szívesen játszana velem jazzt. És végül Andris volt az, akivel ez össze is jött

– kezdte az énekesnő.

„Nem akartam ezt túl komolyan venni, úgy voltam vele, hogy nem baj, ha csak kis színpadokon játszunk, kevés néző előtt, csak zenéljünk. Ezért mondhatni, így komolyabban csak azóta létezik ez a zenekar, amióta A Dalba 2025-be bejutottunk, mert akkor hirtelen mögé kellett teremtenünk egy teljes stábot, managerrel, kiadóval” – tette még hozzá.

Persze a párosnak nem ez lesz az első fellépése:

„Egy étteremben kaptunk először lehetőséget tavaly májusban, hogy egy-egy brunch alkalmával zenélhessünk, szóval azóta minden hónapban kétszer ott lépünk fel. Ez persze most márciusban kimarad, hiszen a dalverseny miatt igencsak le vagyunk terhelve, de utána mindenképpen folytatjuk.”

Az IVON énekesnője 10 év után tér vissza A Dal színpadára Fotó: Katona Zsombori Éva

A Dal közege sem ismeretlen az IVON énekesnőjének

Évi, művésznevén Ív már nem először szerepel ebben a műsorban, ugyanis éppen 10 évvel ezelőtt a Fire című dalával jutott be.

Fantasztikus érzés 10 év után visszatérni, lépten-nyomon hatalmába kerít a nosztalgia. Sőt, vannak olyan ismerős arcok is, akik már akkor is ezen a produkción dolgoztak. De azt is érzem, hogy fiatalosabb, energikusabb lett, és sokkal többet ad, azáltal, hogy élőben hangzanak el a dalok, ami annak idején még nem volt meg 

– mesélte boldogan.

„Viszont elképesztően intenzív ez az egy hét az adás előtt. Emlékeztem rá, hogy az, de, hogy ennyire? Már csütörtökön lemerültem” – vallotta be nevetve.

Az énekesnő édesanyaként még inkább érzi az idő múlását, hiszen nem telik el nap, hogy a gyerekei ne emlékeztetnék erre.

Az időt leginkább a fiaimon érzem, különösen az idősebbiken, aki már akkor is megvolt, amikor a Fire-rel indultam. Még csak 5 hónapos volt, most pedig már 10 éves, úgyhogy nagyon kerek ez az egész, és természetesen mindent megteszünk, hogy minél tovább meneteljünk a showban, de azt sem bánom, ha utoljára jöhettem. Csak azt szerettem volna, hogy meglegyen ez a keret

 – árulta el.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek