Szakadó esőben kísérték utolsó útjára az Önök kérték(!) háziasszonyát. Bényi Ildikó temetésére március 24-én került sor, Hernádvécsén.
Végső búcsút vettek március 24-én Bényi Ildikótól Hernádvécsén. Az Önök kérték bájos háziasszonya március 11-én hunyt el, nem sokkal 55. születésnapja után. Bár súlyos beteg volt, küzdelmeiről, fájdalmáról mélyen hallgatott, csak a hozzá legközelebb állók tudták, min megy keresztül. Bényi Ildikó halála az egész országot megrázta.
Az ország egyik kedvenc televíziós személyisége közel három évtizeden át vezette az MTVA Önök kérték című kívánságműsorát. Bár 18 éves kora óta Budapesten élt - ezer szálon kötődött szülőfalujához, Hernádvécséhez, ahol édesapja a mai napig él. Így nem is meglepő, hogy március 24-én, utolsó kérésének megfelelően itt helyezték örök nyugalomra.
A boon.hu információi szerint Bényi Ildikót édesanyja mellé temették.
Az Önök kérték! háziasszonyának lánya, Tótfalusi Fanni napokig mély csendbe burkolózott a tragédiát követően, ami teljesen érthető. A szintén televíziózás világából ismert Fanni és édesanyja között ugyanis irigylésre méltóan szoros volt a kapocs, egymás bizalmasai és barátai voltak. Olyannyira, hogy a műsorvezetőt a lánya ápolta utolsó napjaiban. Bényi Ildikó lánya végül egy rövid, ám annál szomorúbb bejegyzésben tudatta, mikor vesznek végső búcsút az édesanyjától.
„2025. 03. 24. 11.00 – Hernádvécse. Életem legszomorúbb napja. Nagyon szeretlek. A szertartás a média kizárásával történik, és a megemlékezésről nem készíthető és nem osztható meg fénykép vagy egyéb felvétel sem”
– olvasható Tótfalusi Fanni első bejegyzésében.
Bényi Ildikó lánya nem sokkal később ismét jelentkezett az Instagramon. Két fotót osztott meg imádott anyukájáról, ami a közelmúltban készülhetett a Van Gogh kiállításon. Fanni azt is kiemelte, nagyon hálás azért a rengeteg szeretetért, amit anyukája halála óta kap a környezetétől.
„Mérhetetlen szeretet árad felém mindazoktól, akik ismerték, tisztelték, becsülték, szerették Édesanyámat.
A hernádvécsei végső búcsúra mindannyiótokat szeretettel várja a családunk!
2025.03.24. 11.00 - Hernádvécse
A pipacs a kedvence. A pipacs az álom, a bódultság, a boldog tudatlanság szimbóluma. Néhány napos virágzása az élet múlandóságára emlékeztet”
– írta Tótfalusi Fanni.
Az alábbi galériában látható néhány olvasói fotó, ami Bényi Ildikó temetése közben készült.