Az énekesnő 2019-ben mondta ki a boldogító igent, ma már kétgyermekes anyuka. Dér Heni elárulta, hogyan tartják életben azt a bizonyos tüzet.
Dér Heni igazán mozgalmas időszak elé néz, pihenésre is alig lesz ideje, hiszen március 16-tól Gáspár Győző profi partnereként láthatják őt a TV2 nézői, A Nagy Duett új, immár hetedik évadában.
A 38 éves énekesnő persze eddig sem lógatta a lábát, hiszen Dér Heni gyerekei, a 2021-ben született Bendegúz és a 2023-ban világra jött Blanka anyukájaként örülhet, ha magára is jut ideje.
„Az a kérdés, hogy a két gyerkőc mellett a saját dolgaimat, a munkámat, a cégeimet, a koncerteket, a férjemmel közösen az életüket hogy tudjuk jól menedzselni. Nem egyszerű! Sokkal sűrűbb lett az életünk. Sokszor eszembe jut, hogy amikor még nem voltak a gyerekeink, akkor is nagyon elfoglalt tudtam lenni, de a mostani helyzetet azzal össze sem lehet hasonlítani. Nem baj, mert az élet akkor tesz ránk terheket, amikor itt van az ideje”
- kezdte a Borsnak Dér Heni énekesnő.
A beszélgetés során az is kiderült, hogy a vasárnap esti élő show-k alatt vélhetően Dér Heni férje, Bakos Gergő vigyáz majd a két lurkóra.
„Valószínűleg a férjem lesz a gyerekekkel, de pont azon gondolkodom, hogy nagyon örülnék, ha egyszer el tudna ő is jönni. Ilyenkor majd megkérünk egy bébiszittert, aki gyakran szokott nekünk segíteni, vagy a szüleinket, hogy vigyázzanak ők a gyerekekre. Még azon is töprengek, hogy a nagyfiamat is talán el lehetne már hozni. Lassan négy éves lesz, de nem tudom, hogyan tudná végigülni a műsort csendben, nyugodtan. Úgyhogy ezt még átgondolom” - nevetett Heni.
Dér Heni 2019-ben, azaz 6 évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent, a párok között pedig még a legharmonikusabb házasság esetén is problémát tud okozni, hogy a felek két gyermek érkezését követően elhidegülnek egymástól. Dér Heni és Bakos Gergő tudatosan dolgoznak azon, hogy életben tartsák a tüzet, és sok időt töltsenek kettesben.
„Nagyon sokszor terveztük, hogy ezt majd mi is így fogjuk csinálni, mert nagyon fontos az intimitás és az, hogy kettesben is töltsünk időt. De nagyon nehéz megszervezni. Az első randit volt a legnehezebb összehozni. Mindkettőnknek lelkiismeret furdalása volt, hogy ide hívtunk egy idegent, hogy vigyázzon a gyerekre és fektesse le őket. Csak azért, hogy együtt vacsorázhassunk, amit minden nap egyébként is megtehetünk otthon? Úgyhogy nagyon nehezen jött össze, de egyáltalán nem bántuk meg. Nálunk bevált ez a történet”
- mesélte Dér Heni.