Őrületes népszerűséggel dübörög a TV2 realityje, aminek idei szériája talán az eddigi legerősebb eresztés, hiszen alig ment le még néhány epizód, máris forr a levegő a szereplők között. A Farm VIP piros csapatát idén Dávid Petra is erősíti, akit korábban a Házasság első látásra című műsorból ismerhettek meg a nézők. A személyi edző meglepő kijelentéseket tett a jövőjét illetően.
A Farm VIP ötödik évada alaposan felborzolta a kedélyeket, hiszen még alig indult el, máris elképesztő nézettségnek örvend és egy szempillantás alatt parázs konfliktusok alakultak ki. Dávid Petra a Házasság első látásra című műsorban gyakorlatilag a legmegosztóbb karakterré avanzsálódott, a farmon azonban ezt a címet egyelőre nem ő zsebelte be, bár ki tudja, hogy alakul majd még a történet. Petra ugyanis az első perctől kezdve Kiara Lorddal lett jóban - aki cseppet sem finomkodik - mi több, „sziámi szövetséget” is kötöttek egymással, vagyis megegyeztek abban, hogy megpróbálják együtt érvényesíteni akaratukat a piros csapatban.
A személyi edző a minap kivételesen nem egy balhé kapcsán került előtérbe, épp ellenkezőleg: érzelmes pillanatnak lehettek szemtanúi a nézők, amikor hangosan gondolkodva a jövőjéről álmodozott. Történt ugyanis, hogy kora reggel, amikor a csapattagok még éppen csak, hogy ébredeztek, Petra arról kezdett beszélni, mennyire el tudná képzelni a családját egy ilyen környezetben. A Borsnak adott interjújában ezzel kapcsolatban elárulta: a környezet teljesen magával ragadta őt egy rózsaszín álomvilágba.
Elmerengtem a kávém felett és elképzeltem a férjemet, meg a gyerekeket a verandán, nagyon romantikus volt, valahogy elfilozofáltam, hogy milyen lenne a vidéki élet
- álmodozott Petra, aki visszatérve a valóságba úgy érzi, ezt csak mértékkel gondolta komolyan. „A Farm VIP forgatási helyszíne nem volt messze Pesttől, így azt hiszem, agglomerációban még el tudnám képzelni, hogy hosszú távon éljek. Túl messze a várostól már nem, mert kell nekem a pörgés, illetve
Gazdaságot se akarnék. A farmon pont elég volt tehenekből és tyúkokból, én kutyán és maximum egy sziámi macskán kívül más állatot már nem tartanék. Talán egy konyhakertet még el tudnék képzelni magamnak
- vallja Dávid Petra, aki hozzátette: a vidékhez nem ragaszkodik, gyerekhez viszont igen.„Gyerekek nélkül nem tudnék ellenni.”
Petra egyébként elárulta, hogy korábban többször is élt már vidéken korábbi párkapcsolatai révén és nagyon szerette. Jelenleg azonban Budapesten lakik és nem tudja, mit hoz a jövő költözés szempontjából. Hogy a farmon hogy alakul majd Petra sorsa, az kiderül a következő adásokból.