VÁLTOZÁS

Farm VIP: Horváth Gréta túllépett minden megaláztatáson

Buster

Létrehozva: 2025.03.25.

A TV2 sikerműsorában visszatért Horváth Grétáról óhatatlanul is a főnixmadár jut az ember eszébe. Mert bár évekkel ezelőtt összetörve, megalázva, szinte megsemmisítve érezte magát, ma ragyog, gyönyörű, lélekben és testben is erősebb, mint valaha. A Farm VIP játékosa most a Borsnak mesélt a szembeötlő változásról.

A Farm VIP hétfői adásában ismét egy rablási lehetőségért szállnak harcba ketten-ketten a sárga és a piros csapatból is. Magáról a feladatról és annak eredményéről nem is ejtenénk most szót, hiszen az izgalmas verseny minden pillanata látható lesz a TV2 képernyőjén. Ami mellett viszont nem mehetünk el, az a sárga csapatot erősítő, vagy inkább tyúkanyóként vigyázó Horváth Gréta, akinek a teljesítménye, harcossága és kitartása előtt már a Farm VIP 2025 első adása óta lengetjük a kalapunkat. Akik eddig, velünk együtt követték Gréta pályáját, pontosan tudják, milyen hosszú utat járt be onnantól, hogy feltűnt egy napi sorozatban, majd korábbi párjával megnyerte az Ázsia Expressz második évadát, míg eljutott a Farm VIP 2025 versenyébe. Mondjuk ki, rángatta őt a sors és főként a volt férje, aki mondjuk úgy, nem annyira tartotta fontosnak, hogy hűséges maradjon a nőhöz, akinek örök hűséget esküdött.

Farm VIP
A Farm VIP Horváth Gréta számára meghozta azt az elismerést és önbizalmat, amire vágyott (Fotó: TV2)

A Farm VIP játékosa „istennőként tündökölt a feladatban”

Horváth Gréta, saját bevallása szerint mélyről, nagyon mélyről kezdte el újra összerakni magát a szó minden értelmében. Azt pedig, hogy sikerrel járt, a vak is láthatja a Farm VIP-ben, ahol bizony ő az egyik legerősebb láncszeme, sőt tartóoszlopa lett a sárga csapatnak. A hétfői, embert próbáló feladat során Demcsák Zsuzsa egyenesen istennőként aposztrofálta Horváth Grétát, akivel a Bors a valóban szemmel és minden más érzékünkkel jól értelmezhető változásról beszélgetett.

Farm VIP
Horváth Gréta nem csak lenyűgöző teljesítményt nyújt, de... (Fotó: TV2)

Horváth Gréta: „Rengeteg pozitív visszacsatolást kaptam a forgatás alatt”

Demcsák Zsuzsa dicsérete elmondhatatlanul jól esett, hiszen ő egy igazi ikon, akire felnézek. Jó ideje élem úgy az életem, hogy kizárólag annak a véleményére adok, aki kiérdemelte a tiszteletemet és számomra fontos, ő pedig köztük van” – kezdte Gréta, aki a Farm VIP 2025 első adása óta érzi, hogy sikerült végre megváltoztatnia a róla, tévesen kialakított képet és végre a nézők is annak látják, akinek ő maga és a számára valóban fontos emberek is látták. 

Farm VIP tulajdonképpen annak a hosszú útnak a kiteljesedése lett számomra, melyre a válásom után léptem.

Rengeteg pozitív visszacsatolást kaptam a forgatás alatt a játékostársaimtól, mostanában pedig a nézőktől. A korábban rólam alkotott kép pedig összeomlani látszik, aminek őszintén örülök. Ez a műsor kínálta számomra az első, igazi lehetőséget arra, hogy önmagam legyek. Észrevették azt a gondoskodó, szeretettel teli nőt, aki én vagyok és aki akkor is voltam, amikor ezt nem értékelte az, akinek igazán kellett volna” – fogalmazott 
Horváth Gréta, aki a bejárt utat és a teljes változását egyfajta példaként szeretné állítani a nőtársai elé és persze szeretne ezzel üzenni azoknak a férfiaknak, akik azt hiszik, bármit és mindent megtehetnek a „gyengébbik nemmel” és szűkebb értelemben véve a párjaikkal.

Farm VIP
Horváth Gréta elszántsága példamutató (Fotó: TV2)

Egyben van a világom, jóban vagyok és maradok önmagammal!”

Nagy szavak ezek, én tudom, de még is úgy gondolom, hogy magam vagyok az élő példa arra, hogy a legmélyebb gödörből is van felfelé vezető út. Akkor is, ha egy férfi mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson, eltiporhasson és megalázhasson.

 Nem kell, nem szabad bennragadni egy olyan kapcsolatban, ahol a másik fél, legyen az férfi, vagy akár nő, elnyom és elveszi az önbizalmad

– tette hozzá a Farm VIP sárga csapatának játékosa, aki mára tisztábban látja önmagát, mint valaha. „Mostanra olyan erősnek érzem magam, amilyen erős mindig is lenni akartam. Egyben van a világom, jóban vagyok és maradok önmagammal!” – jelentette ki határozottan Horváth Gréta


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek