Csavar

Farm VIP – Döbbenetes fordulat: Kapi Levente hátba támadta Dávid Petrát

M. K.

Létrehozva: 2025.03.27.

Nem várt fordulat történt a piros csapatban, Kapi Levente ugyanis a tettek mezejére lépett. A Farm VIP kedd esti adásában éppen cinkostársát próbálta meg kifúrni a játékból.

A Farm VIP minden részben tartogat meglepetéseket a nézők számára és mostanra elindulni látszanak a durvább taktikai lépések is. Kapi Levente ugyanis Szalontai Szilvit, Fekete Lindát, sőt, a pirosak vezetőjét, Nagy Zsolt Leót is próbálta megkörnyékezni. Azért döbbenetes fordulat ez, mert mostanáig Levente, Petra és Kiara a “sziámik” szent trióját testesítették meg, most azonban Levi úgy döntött, véget vet ennek. A pirosak legfiatalabb tagja szerint Petra furcsán viselkedik, az ő tevékenységei a manipulálásról és az ármánykodásról szólnak: vagyis sunyi és kétszínű. Levente úgy érzi, Petra szerepet játszik már az elejétől fogva. Petra a történtek kapcsán a Borsnak nyilatkozott.

Farm VIP
Farm VIP: Dávid Petra ledöbbent, hogy Kapi Levente a háta mögött elkezdte megszervezni, hogyan kellene kiejteni őt (Fotó: Tv2)

Dávid Petra: „Teljesen le vagyok döbbenve”

Petra lapunknak elárulta, hogyan élte meg, hogy Levente ellene fordult„Az az igazság, hogy nem én vagyok az, aki »napraforgó«. Épp ő az, aki reggel még jóban van valakivel, délutánra pedig 180 fokos fordulatot vesz.

 Azt hiszem, valamiféle üldözési mániája lehetett, mert mi sokat pátyolgattuk őt, hogy magabiztosabb legyen, amikor kétes érzései voltak. Számomra sokkoló volt azt látni, hogy megpróbálta ellenem fordítani a többieket, úgy érzem, hogy elárult ebben a műsorban

 - vallotta Petra, aki rendkívül csalódott volt, mint mondja, legfőképpen azért, mert szerinte ő mindig felvállalta a véleményét Kiarával, amit Levente is megtehetett volna, ehelyett a háta mögött szervezkedett. 

A szövetség lényege az lenne, hogy kiálljunk a másikért. Ő pedig elárult, amivel nem lenne semmi baj, ha ezt jelezte volna. Azóta sem kért bocsánatot.

Ugyanakkor hozzátette: ez is benne van, Levi karaktere pedig mostanra érkezett meg igazán.  „Szerintem ő az, aki képtelen állást foglalni és nem is következetes. Ettől függetlenül roppant módon szórakoztat, hogy látom, hogy viselkedett, hiszen ez a Farm, ez egy játék, aminek pont az a lényege, hogy kiejtsük egymást.

Farm VIP: Kapi Levente
A Farm VIP szereplői közül Kapi Levente a tettek mezejére lépett, Lindát is próbálta Petra ellen hangolni (Fotó: Tv2)

Farm VIP 2025: Petra könnyedén kezelte 

„Nem haragszom rá, bár nagyon rosszul esik, de nem fogok mártírkodni egy műsorban elhangzott dolog miatt. Vagyok annyira intelligens, hogy felfogjam, hogy ami ilyekor ott történik, az az adott szituációnak szól és nem feltétlenül a személyem ellen irányul“.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek