Vasárnap indul az TV2 realityje, ahol Demcsák Zsuzsa és Zsolti Gazda alaposan próbára teszik majd a hírességeket. Lukács Miki a Farm VIP ötödik évadban a piros csapatot erősíti majd, ezzel kapcsolatban a Borsnak adott interjújában elmesélte, milyen élmény volt részt venni a műsorban.
Lukács Miki tapasztalattal indult neki a Farm VIP idei szériájának, hiszen korábban szerepelt már olyan valóságshowban, amely hasonlóan ehhez, azon alapult, hogy mennyire találékony az ember a természetben, mennyire talpraesett. Miklós szerint meglepően jó dolog hátunk mögött hagyni a rohanó világot és egy kicsit visszatérni a természetbe.
– Pumped Gabón kívül azt hiszem, én vagyok a másik valóságshow veterán, én főzős műsorokban is szerepeltem, ő pedig csomó más realityben. Ez tulajdonképpen egy irányított kísérlet, ahol az első egy óra után gyakorlatilag mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő, majd elkezd úgy viselkedni, ahogy a körülmények, illetve az adott pillanat megkívánja.
Mi egy farmon éltünk, kiszolgáltatott helyzetben voltunk, rengeteget dolgoztunk és meg kellett szoknunk egymást. A forgatáskor forró nyári napok voltak, amire számítottunk, ennek ellenére nem volt egyszerű. Annyit elárulhatok, hogy nagyon izgalmas lesz
– kezdi Lukács Miklós, aki egyébként azt is elárulta nekünk, hogy jót tett neki a digitális detox, szerinte mindenkinek kötelező lenne néha elvonulnia a világ elől, mert nagyon jó hatással van az emberre. – Szerintem nagyon klassz, hogy kipróbálhattuk ezt az egészet, mert ritka, hogy az ember egy hónapon keresztül mindenféle mobil és egyéb elektronikai kütyü nélkül töltse a napjait.
Itt egy teát is csak úgy tudtunk elkészíteni, hogy vizet kellett nyerni a kútból, utána tüzet csinálni, azt felforralni, szóval nem ehhez vagyunk szokva. Tulajdonképpen ez egy irigylésre méltó helyzet, mert kiszámítható napirendünk van, mindenkinek javasolnám, hogy egyszer vegye rá magát hasonlóra, akár vadkemping formájában, de feltétlenül olyan helyen, ahol nincs térerő.
Saját bevallása szerint annyiban mindenképp, hogy azóta sokkal jobban odafigyel a környezetére. – Azt gondolom, hogy borzalmasan romboljuk a Földünket és a környezetünket, próbálok ebben egy kicsit kevésbé élen járni és törekszem arra, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomom, ezen kívül igyekszem mindenki mást is rávenni arra, hogy zöldebb legyen.
Miki egyébként – mint mondja – rettentően jól érezte magát aTV2 Farm VIP forgatásán és bármikor újra bevállalná.
Ez egy csodálatos helyzet, persze, szívunk, mint a torkosborz, de közben termelünk, ott vagyunk a természetben, állatokkal, növényekkel és helyt kell állni. A legnehezebb rész mindig az, hogy az emberek hogyan jönnek ki egymással, hiszen ez a mozgatórugója az egésznek. Velem mondjuk nehéz összeveszni, mert én egy kenyérre kenhető pali vagyok, hamarosan pedig az is ki fog derülni, hogy milyen feladatot vállaltam a csapatom jól tartása érdekében.