A műsorvezető nem szokott beszélni magánéletéről. Hajdú Péter most viszont elárulta, hogy a menyasszonya és a közte lévő 20 év nem érdekli őket.
A népszerű műsorvezető miután elvált, pár évvel később összejött Láng Eszterrel, akivel 2022 februárjában megszületett közös gyermekük, Dominik. Hajdú Péter nem igazán szokott amagánéletéről mesélni, azonban a most a Tények Pluszban kivételt tett. A Beköltözve Hajdú Péterhez házigazdája őszintén beszélt arról, hogy miként érinti őket az a sok negatív visszhang, amit azért kapnak menyasszonyával, mert két évtizednyi korkülönbség van köztük.
Édesapám és édesanyám között 21 év volt, szóval én így szocializálódtam, plusz Eszti szülei között is nagy korbéli eltérés van. Koós János barátom egyszer azt mondta, hogy »Petikém, minimum 10 év kell«. Én látom azt, hogy az én esetemben az a jó, ha nagy korkülönbség van. Az elmúlt 6 év bizonyítja, hogy milyen harmonikusan működünk együtt úgy, hogy ennyi év van köztünk
– nyilatkozta Hajdú Péter, akit nem érdekel a menyasszonya és a közte lévő életkori különbség. Láng Eszter elmondta, hogy természetesen kaptak negatív visszajelzéseket, de ezek őket nem nagyon érdeklik.
A népszerű műsorvezető bevallotta, hogy válása után sokáig még gondolni sem akart párkapcsolatra, viszont mikor találkozott Eszterrel, akkor minden megváltozott. Menyasszonya akkor egy reggeli műsor szerkesztője volt és mindig ő egyeztetett a népszerű műsorvezetővel, de Peti sosem látta őt személyesen. Majd mikor élőben is találkoztak, akkor először csak ennyit mondott Eszternek: „Úristen, te így nézel ki?”
Hajdú Péter beismerte, hogy a köztük lévő dolog szerelem volt első látásra, majd pontosan egy évvel a megismerkedésük után megtörtént a lánykérés is. Azonban az esküvő még várat magára:
„Minden évben tervezzük, és mindig azt gondoljuk, hogy akkor most ebben az évben végre megtartjuk. Idén viszont azért nem lesz esküvő, mert én 50 éves leszek, Eszter meg 30. Így azt gondolom, hogy bulizásból teljesen megvagyunk erre az évre” – nyilatkozott Hajdú Péter a TV2 műsorában arról, hogyha bár nagyon szeretik egymást, a lakodalom még várat magára.
Hajdú Péter nagyon büszke menyasszonyára, ugyanis Eszternek van egy jól menő vállalkozása, ami a kisbabákkal foglalkozik. Bár a műsorvezető párja elmondta, hogy gyermekük, Dominik egy kis örökmozgó, így nem mindig könnyű őt lefoglalni. Menyasszonyával ellentétben Péter két nagyobb gyermek édesapjaként igazi gyakorló apukának számít, mégis az 50-hez közeledve máshogy éli meg a szülőséget. Korábban prioritást élvezett nála a munka, mostanra ez megváltozott, és a család áll nála az első helyen.