Barátság

„Szinte barátnők lettek” – Házasság első látásra Szabi összehozta volt feleségét és Opitz Barbit

Bors

Létrehozva: 2025.03.27.

Bár nem váltak el barátságban, ma már szent a béke Fecső Judit és Szolnoki Szabolcs között. A Házasság első látásra két sztárja ráadásul nemrég találkozott is egymással, de közben Opitz Barbi is megjelent.

Házasság első látásra Szabi és Judit kapcsolata hiába indult meseszerűen, sajnos nem ért véget happy enddel. A párosnak egy ország drukkolt, hogy a TV2 kísérlete után is férj és feleségként folytassák az életüket, viszont rá kellett jönniük, hogy együtt ez nem fog menni nekik. A válásuk bejelentését követően Szolnoki Szabolcs úgy nyilatkozott, hogy teljesen más volt a napi ritmusuk, és egyszerűen elmentek egymás mellett. Bár próbáltak dolgozni a házasságukon, végül belátták, hogy jobb lesz nekik külön utakon. Akkor Judit nem kívánt a részletekbe belemenni, viszont közzétett egy posztot, melyből arra lehetett következtetni, hogy nem barátságban írták alá a válási papírokat. Mindez azonban már csak a múlt. A műsor két szereplője ugyanis ismét jó kapcsolatot ápol egymással, ebben pedig Opitz Barbinak is fontos szerepe volt. 

Házasság első látásra Szabi Judit és Opitz Barbi
Házasság első látásra Szabi bemutatta egymásnak Juditot és Barbit Fotó: TV2/Bors

Házasság első látásra: Fecső Judit és Opitz Barbi barátnők lettek

A gyémántmágnás a Borsnak árulta el, hogy az elmúlt hetekben "elásták a csatabárdot" Judittal, megbeszélték a múltat, és tiszta lappal indítottak egymásnál. Ez persze nem jelenti azt, hogy több lenne köztük, mint barátság, hiszen jól tudják, hogy a házasság nem működött az ő esetükben. Cserében viszont Judit egy új barátnővel gazdagodhatott Szabi által.

Judittal baráti a kapcsolatunk, megbeszéltük a dolgokat, és tudjuk, hogyan viszonyuljunk egymáshoz. A házasság nem működött, de a jó kapcsolat attól függetlenül igen. Nem véletlenül mutattam be neki Opitz Barbit is

– kezdte a Borsnak Szabi, aki szerint a két lány gyorsan egy hullámhosszra került, mikor találkoztak, és olyanok voltak, mintha már évek óta barátnők lennének. 

„Barbi már a Házasság első látásra műsorának is nagy rajongója volt, az anyukájával nézte mindig. Én tudtam, hogy neki szimpatikus a Judit, ezért mindenképp be akartam mutatni őket egymásnak. Nemrég meg is valósult a találkozó, átmentünk Judithoz, tőle vettünk ruhákat Barbinak. A csajok nagyon jól kijöttek egymással, szinte barátnők lettek. Olyanok voltak, mintha már évek óta ismernék egymást” – tette hozzá a gyémántmágnás, aki még azt is elárulta, hogyan halad az énekesnő karrierje, amióta ő lett a menedzsere.

Barbi szerintem egyre jobban érzi magát a bőrében, és ez a munkában is látszik rajta. Végre jön vissza az önbizalma, forgatunk sokat, és már bejött pár külföldi koncert lehetőség is. Jól haladunk, a végén még egy közös dalt is kiadunk

 – nevetett az üzletember. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek