Márkus Luca korábban nem szerette a saját testét. A Hogyan tudnék élni nélküled? szereplője többször is megkapta azt, hogy kordában kell tartani a súlyát.
A Hogyan tudnék élni nélküled? 2024. december 12-én debütált a hazai mozikban, azóta pedig úgy látszik, hogy a szerelemvonaton nincsen fék. Ugyanis a Demjén Ferenc dalait feldolgozó alkotás a hétvégén rekordnézettséget döntött, amivel az elmúlt 30 év legnézettebb magyar filmje lett. A Hogyan tudnék élni nélküled? egyik szereplője, Márkus Luca most a Palikék Világa podcastben mesélt arról, hogy mennyire számít a kisugárzás és a testkép egy színésznő életében.
„Az én szakmámban nagyon sokat számít a megfelelő testkép és nem csak azért, hogy miként ítélnek meg vagy mit várnak el tőled, hanem nekünk is meg kell találni azt, hogy mi az, amit szeretünk látni a tükörben. Nekem azonban ezzel sokáig volt problémám” – mesélt őszintén Márkus Luca, aki elárulta, hogy a testükkel kapcsolatos külső elvárások a színészek mindennapi életéhez tartoznak, és ő ezt már elfogadta.
Azonban ez nem volt mindig így, ugyanis Luca a színészet előtt 12 éven keresztül balettozott, amit elég magas szinten is űzött. Mégis, mikor serdülni kezdett és kezdett megváltozni a teste, rájött arra, hogy nem biztosan a balett lesz az ő műfaja. A színésznő elárulta, hogy akkoriban nem igazán szerette a testét, de szerencsére belépett az életébe a színészet, ami során meg tudott békülni önmagával.
A színház világában nem veszik annyira szigorúan ezt a testkép dolgot, mint a táncnál. De azért én is találkoztam olyannal az egyetemen, hogy megmondták nekem nagyon kedvesen, hogy figyeljek oda a súlyomra. Ők ezt kérték tőlem, hogy az érdekemben tartsam kordában a súlyomat
– nyilatkozott őszintén a Hogyan tudnék élni nélküled? szereplője. Luca elárulta, hogy azért kérték tőle a szakmában, hogy ne hízzon meg, mert akkor megváltozik a karaktere és kisugárzása is.
„Elég régóta látom, milyen szempontok alapján osztanak szerepeket ebben a szakmában és milyen paramétereknek kell megfelelni. Ezt szépítgethetjük, hogy változik, de szerintem ez nem feltétlenül igaz. Az embereknek még mindig van igénye arra, hogy a szép, fiatal lányokat nézze a tévében, tehát ez finoman kezd átrajzolódni, de lényegében nem” – zárta le a témát Márkus Luca, aki Liam Neeson-nal közösen is szerepelt az Antal Nimród által rendezett Megtorlás című filmben.