A állatkoordinátor több baromfija is szerepel a Hunyadi című sorozatban.
A színművészek mellett a TV2 sorozatában, a Hunyadiban feltűnő állatok nem először szerepelnek produkcióban. Halász Árpád állatkoordinátor tyúkjai, libái és kecskéi is feltűnnek a tévéképernyőn.
Rajtuk kívül nálunk lakik még a lila csokimárka reklámarca, Bigi, aki hat reklámban szerepelt már, és a híres cseh sörmárka kecskéje is. A mi kis falunk című sorozatból ismert Pali bácsi libája is itt van, az Azahriah egyik klipjében szereplő malac is a családunk része, Karcsi, a teve pedig a The Physician II című kosztümös középkori filmben szerepelt, és még sorolhatnám!
– kezdte a Hot! magazinnak az állatkoordinátor.
Halász Árpád állatbirodalma mögött hosszú évek munkája van.
„Amikor még csak a kutyaiskolát vezettem, jött egy felkérés, hogy szeretnének egy filmhez egy jól képzett kutyát. Később már nemcsak kutyát akartak, hanem más állatokat is. Szeretem a kihívásokat, ezért úgy voltam vele, hogy vágjunk bele! Így egyre nagyobb lett az állomány. A kutyaiskola a mai napig megy egyébként, emellett oktatókat is képzek” – nyilatkozta.
Elmonda azt is, hogyan tanítja meg az állatait arra, ami a forgatáshoz kell.
Hozzá vannak szokva ahhoz, hogy folyamatosan trenírozzuk őket. Amikor megkapjuk a felkérést, megvan az adott feladat is. Ez lehet az, hogy egy helyben kell állni, de lehet futás, ülés, fekvés, ide-oda nézés, illetve az is, hogy valamilyen interakcióba lépnek a színésszel. A speciális feladatokat mindig jutalmazással hajtjuk végre. Ez a fő motiváció, erre jön rá több tanítási metodika. Fontos, hogy az állat jól érezze magát, sosem kényszerítjük semmire. Ők szeretnek tanulni, nekik fel sem tűnik, hogy szerepelnek valahol, a fizetésüket pedig azonnal megkapják jutifalat formájában
– nevetett Halász Árpád, aki mindig jutalmazással tanít.
„Sokan ismerhetik a pavlovi reflexet, mi ezen a technikán finomítottunk. Sokszor egy klikker nevű eszközzel dolgozunk, ami kattanó hangot ad ki, ha megnyomjuk. Ez a hang jelzi azt, hogy valamit jól végzett el az állat, ezt pedig a jutalomfalat követi. Egy idő után megtanulják, hogy a kattanást kell elérniük, és akkor jön a finomság. Ezzel a jutalmazással csodálatos eredményeket lehet elérni. Így tanítottuk meg például a tyúkokat arra, hogyan válasszanak ki színeket vagy formákat, miként kerüljenek ki egy bóját, esetleg hogy jobbra vagy balra nézzenek.”