A sztárséf közösségi oldalán számolt be a jeles eseményről. Krausz Gábor március 22-én ünnepelte születésnapját, nem is akárhogyan.
Krausz Gábor az elmúlt években a magyar gasztronómia és televíziós műsorok meghatározó alakjává vált. Szakmai pályafutása kapcsán különösen a Séfek Séfe című műsorban betöltött szerepe révén került előtérbe, emellett gyakran került terítékre a magánélete is.
Krausz Gábor nevét a nagyközönség elsősorban a TV2 gasztro-tehetségkutató műsorából, a Séfek Séfef című produkcióból ismerhette meg, ahol nemcsak szakmai tudásával, hanem határozott véleményével és kritikáival is felhívta magára a figyelmet. A 2024-es évadban például szigorúságával és következetességével tűnt ki, s hogy mit tartogat a nézők számára a 2025-ös széria, még nem tudni, a forgatási munkálatok azonban már javában zajlanak. A hetedik évadban Wolf András távozott az eddig megszokott trióból, a helyét pedig Tischler Petra vette át.
Krausz Gábor korábban több nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy bár megnyerte a Dancing with the Stars negyedik évadát, az ő igazi asztala természetesen a Séfek Séfe. Ugyanakkor a Dancingnek köszönheti jelenlegi szerelmét, Mikes Annát, aki a válás után reményt adott a séfnek a boldogságra. Kapcsolatukat még az Ázsia Expressz megpróbáltatásai sem zúzták szét, olyannyira nem, hogy idén januárban az év legnagyobb szenzációjaként robbant, amikor a Maldív-szigeteken Gábor megkérte Anna kezét.
A páros azóta is fürdőzik a boldogságban és minden pillanatot megélnek és értékelnek. Mit sem tükröz ez jobban, minthogy Anna Gábor születésnapja alkalmából egy csodaszép poszttal köszöntötte kedvesét, sőt, 24 óráig elérhető sztoriban még azt is megmutatta, hogy milyen náluk egy átlagos reggel.
„Nem panaszkodom”- írta Anna. Gábor tehát nem hazudtolja meg önmagát, mindig megadja a módját, ha ételről van szó. Mindemellett Krausz Gábor Instagram-oldalán osztotta meg, hogy természetesen a Séfek Séfe buli sem maradt el, tehát a forgatások közepette vélhetően jutott azért idő egy kis születésnapozásra is.