Dopeman ismét nyílt véleményt mondott egykori felfedezettje zenéje felett. A Farm VIP műsorában is látható rapper szerint Majka dalai bárgyúak, a Csurran, Cseppen pedig egy kicsit sem hiteles tőle.
Majka és Dopeman közel 20 éven keresztül háborúzott egymással, egy elsőre igencsak aprócskának tűnő dolog miatt. Történt ugyanis, hogy Pityinger László volt az, aki 2003-ban kiemelte Majorost a Való Világ árnyékából és lehetőséget adott neki a zeneiparban. A közös munka gyümölcse hamar be is érett, ami azt eredményezte, hogy Majka önálló karriert kezdhetett, cserben hagyva így Dopemant. Ezután pedig elkezdődött a közel két évtizedig tartó csata: üzengettek a médián keresztül, ökölharcoltak a Sztárbox kamerái előtt és összeverekedtek egy budapesti szórakozóhelyen is. Az idő azonban begyógyította a sebeket mindkét oldalon, s bár örök barátság nem szövődött a két rapper között, legalább már szóba állnak egymással.
A Farm VIP-ban is látható rapper hosszú idő után szólalt meg a Majkával való kapcsolatáról. Dopeman a TikTokon élőzött, mikor megkapta a kérdést, hogy mi a véleménye egykori mentoráltjáról és az új zenéjéről. A rapper készséggel válaszolt is. Sőt, még a múltat is felemlegette egy kicsit...
„Azért szeretitek, mert én el tudtam indítani a pályán. Ennyi közöm van hozzá! Egy év után összevesztem vele, ő is összeveszett velem és háborúztunk egymással. A háborútól ő csak nagyobb sztár lett, én meg megtanultam, hogy kár volt háborúzni... Mert akármekkora igazságérzetem volt, őt tolta a média és mindenki úgy döntött, hogy neki van igaza. Semmi baj ezzel, tehetséges gyerek, jól kufárkodott a lehetőségeivel” - kezdte a videóban Pityinger, aki nem haragszik már a zenészre, sőt... Örül a sikereinek, és annak, hogy egy gyönyörű életet és családot épített fel magának, azonban ha a zenéiről van szó, azokról már szigorúbb véleménnyel van. Főleg Majka Csurran Cseppen dalszöveg kapcsán, ami nemcsak nála, de rengeteg magyar embernél is kiverte a biztosítékot.
Örülök a sikerének, attól függetlenül, hogy nem tetszik a zenéje. Nem tetszett a Tündi bündi se, mert nem az a rapzene, amit én szeretek. Nem tetszik a Mindenki táncol, nekem ez bárgyú. Ettől függetlenül, tudom, hogy tök profi, sok pénzt kap és egy nagy király. (...) Annyi, hogy nem tetszik az új száma, mert tőle ez nem hiteles. És én vagyok a napraforgó...
- jegyezte meg Dopeman.