REJTÉLY

Marics Peti nem akar visszatérni a Maldív-szigetekről

Létrehozva: 2025.03.27.

Az énekes hetek óta külföldön tartózkodik és a jelek szerint nem nagyon akar hazatérni. Marics Peti a Maldív-szigeteken nyaral, a dologban azonban több rejtély is van.

Marics Peti elképesztő évet tudhat a háta mögött, hiszen a rengeteg koncert mellett műsorvezetés és színészkedés is része volt a munkájának. Mint ismeretes, az énekes volt az egyik szereplője a „Hogyan tudnék élni nélküled” című zenés vígjátéknak; annak a filmnek, ami kétségkívül a tavalyi év legnagyobb dobása volt és ami több mint 750 ezres megtekintésével már bezsebelte a „rendszerváltás óta legnézettebb film” címét is. Petinek ez volt az első nagy mozifilmje, de azt bátran kijelenthetjük, hogy jól sikerült az alakítása.

Marics Peti
Marics Peti filmje is bizonyított: A Hogyan tudnék élni nélküled című mozit imádja a közönség  (Fotó: Bánkúti Sándor)

Marics Peti hátrahagyta zenésztársát

A ValMar duo énekese március 2-án jelentkezett be először közösségi oldalán a Maldív-szigetekről és azóta folyamatosan csak innen posztol, lassan pedig már április lesz. Bár biztosra nem vehető, hogy azóta ott tartózkodik, sejteni azért lehet, hiszen a művészvilágban az év első negyedéve számít egyedül pihenősebb időszaknak, ilyenkor szoktak a sztárok télből nyárba menekülni. Marics Peti időbeosztását tekintve teljesen érthető, hogy hosszabb szabadságra ment, hogy kipihenhesse a tavalyi év fáradalmait és előre töltődjön a nyári, sűrű koncertszezonra

Érdekesség azonban, hogy a duó másik fele ezúttal nem tartott vele, ezzel párhuzamosan ugyanis Valkusz Milán a sípályákról tett közzé bejegyzéseket, vagyis úgy tűnik, idén már nem együtt múlatják az időt, pedig tavaly még sokmilliós, Balin töltött luxusnyaralásuktól volt hangos a sajtó. A zenészpáros akkor egy rendkívül exkluzív villát bérelt ki, ahonnan folyamatosan dőltek a jobbnál jobb partyfotók.

Marics Peti barátnője inkognitóban

Az énekes idén vélhetően csendesebb kikapcsolódásra vágyott, már amennyire ez egyáltalán elképzelhető róla, vagy szimplán csak óvatosabb, de a fényképek alapján az biztos, hogy nem egyedül ment ki. Hogy a padelezés, zuhanyzás, vacsorázás, illetve medencézés közben készült képeket ki csinálta róla, nem tudni. Így aztán az is nyugodt szívvel feltételezhető, hogy barátokkal ment ki többedmagával, de akár az is, hogy romantikus nyaralásra vitte barátnőjét. Hogy mikor tér vissza, egyelőre rejtély marad. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek