Filmek

Amikor a természet megálljt parancsol: katasztrófa filmek, ahol magunk okoztuk a bajt

Bors

Létrehozva: 2025.03.24.

Szuperciklon, homokvihar, atombomba és sterilizáció: 6 katasztrófafilm, ahol menekülőre kell fognia az emberiségnek. Ezekkel a filmekkel készüljünk a Mint a családunk című CANAL+ sorozatra!

Március 17-én debütált a Mint a családunk című dán sorozat a Direct One kínálatában. A hétrészes sorozat a nem túl távoli jövőbe kalauzolja a nézőket, ahol a tengerszint emelkedése miatt Dánia lakhatatlanná válik. Milliókat kell evakuálni az otthonaikból, akiknek hátra kell hagyniuk korábbi életüket. Családi, emberi és globális drámák, valamint torokszorító pillanatok várnak a Direct One nézőire, ugyanis a CANAL+ gyártású Mint a családunk a kritikusok és a nézők véleménye alapján is számos nagyszabású katasztrófafilmhez, sci-fihez hasonlítható.

Mint a családunk
Dániában jön el a világvége a Mint a családunk című sorozatban (Fotó: Direct One / Canal+)

A Mint a családunk nagy elődei: 6 film, amiben a természet visszavágott az emberiségnek

Az utolsó part (1959)

A brit Nevil Shute könyve alapján készült 1959-es klasszikus a maga korában egy kifejezetten merész vállalkozásnak számított. Alig 14 évvel az atombomba ledobása után az egész világ feszülten figyelte, hogy az USA és a Szovjetunió mikor nyomja meg azt a bizonyos nagy, piros gombot. Shute története egyfajta tanmesének is tekinthető, ugyanis abban már mindkét fél ledobta az az atombombát. Az emberiség nagy része bele is halt az extrém sugárfertőzésbe, és csupán Ausztrália egy része maradt lakható. A szerencsésebbek oda menekültek, ám a történet szerint a sugárzás vészesen tart az utolsó biztonságos part felé. Kutatók kis csoportja azonban bízik abban, hogy a korábban atomtámadást ért területek már lakhatóvá váltak, és remélik, hogy a Föld rendbe hozta azt, amit az emberiség elrontott. A kor szupersztárjai, Gregory Peck, Ava Gardner, Fred Astaire és Anthony Perkins alakítják a főszerepeket ebben a klasszikusban.

'The Day After Tomorrow' by Roland Emmerich, USA, 2004.
New Yorkot pillanatok alatt önti el a szökőár (Fotó: KPA Honorar & Belege)

Holnapután (2004)

A globális felmelegedés káros hatásait Roland Emmerich szuper látványos, 125 millió dolláros költségvetésű katasztrófafilmje mutatta be eddig a legsokkolóbban. A tengeri áramlatok változása miatt a Föld északi féltekéjén pillanatokon belül beköszönt a jégkorszak. A politikusok legyintenek, az emberek pedig az egyre vészjóslóbb jelek ellenére sem lépnek semmit. Egy hős tudós (Dennis Quaid) azonban nemcsak az emberiséget akarja megmenteni, és minél több embert délre juttatni, de a szökőár, majd a globális lehűlés sújtotta New Yorkból is ki kell menekítenie a fiát (Jake Gyllenhaal).

'Children of Men' Movie Stills
Kitelepítés és anarchia egy olyan világban, ahol nem születik több gyermek (Fotó: Double Negative/Universal Studio)

Az ember gyermeke (2006)

A Gravitáció rendezőjének filmjében a Föld picit másképp vág vissza, mint gondolnánk. 2027-ben járunk, és 18 éve nem született egyetlen gyermek sem a bolygón. Az anarchia már teljes a Földön, egyedül Anglia tudta elszeparálni magát a bevándorlóktól, és nagyjából fenntartani a hétköznapi élet látszatát. Egy ex-anarchista és volt neje azonban talán megtalálták a megoldást: egy illegális bevándorló prostituált gyermeket vár. Anglia egyik végéből a másikba kell eljuttatni egy kutatóhajóra a nőt, hátha rájönnek a tudósok, hogyan menthető meg az emberiség. Külön érdekesség, hogy a Clive Owen, Julianne Moore és Michael Caine főszereplésével készült film a filmtörténet egyik leghosszabb vágatlan jelenetével is büszkélkedhet.

2013 - This Is The End - Movie Se
Még a világvégéből is lehet ostoba vígjátékot készíteni Fotó: Columbia Pictures

Itt a vége (2013)

Bizony, a világvégéből lehet teljesen agyament vígjátékot is csinálni, ráadásul egy szatírát, ahol hollywoodi sztárok önmaguk fiktív verzióját alakítják. A színész James Franco egy hatalmas bulit szervez a lakásában, ahol a világsztárok kiereszthetik a gőzt. A világvége azonban egyik pillanatról a másikra becsap, és gyakorlatilag Franco háza marad az egyetlen biztonságos pont a menekülő celebek számára. Az irtózatosan vicces film igazából a zsáner paródiájának és a kétezres évek elején divatosnak számító Seth Rogen-féle buddy movieknak a keveréke.

Interstellar European Premiere - London
Világsztárok indulnak el új bolygót keresi az embereknek a Csillagok között című filmben (Fotó: Ian West)

Csillagok között (2014)

11 évvel ezelőtt az Oscar-díjas Christopher Nolan is felhívta már a figyelmünket arra, hogy nem lesz jó vége, ha tovább szipolyozzuk a Földet. Ő a tengerszint megemelkedése vagy a jégkorszak helyett inkább a homokviharokat helyezte előtérbe, ami miatt lassan élelem és levegő sem marad a bolygón. A lassú haldoklást megelőzendő, a NASA egy farmert küld ki a világűrbe, hogy lakható planétát találjon a haldokló emberiségnek. A látványos sci-fi jelenetek mellett egy szívszorító apa-lánya kapcsolat fokozza a drámát, nem is beszélve Hans Zimmer felejthetetlen zenéjéről. A főszerepben olyan Oscar-díjas sztárok láthatók, mint Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Jessica Chastain, Matt Damon és Michael Caine.

2024 - Twisters - Movie Set
A végzetes vihar senkit sem kímél (Fotó: ZUMAPRESS.com)

Twisters - Végzetes vihar (2024)

Évről évre több tornádó alakul ki világszerte, és sodorja el százezrek otthonait. Sokan ezt is a természet válaszának tekintik az emberiség kártékony tevékenységére. A tavalyi év sikerfilmjében néhány viharvadász munkáját követhetjük nyomon, miközben egy eddig sosem látott méretű szuperciklon készül lesújtani Oklahoma könyékén, ami globális hatással lehet a világra. Napjaink két szupersztárja, Daisy Edgar-Jones és az Imádlak utálni szépfiúja, Glen Powell a vihar közepén ragad egy csapat ember társaságában, akikkel igyekeznek túlélni a lehetetlent.

Feszültséggel teli sorozat lett a Mint a családunk (Fotó: Direct One / Canal+)

A CANAL+ gyártású Mint a családunk című dán, hétrészes drámasorozat március 17-től érhető el a Direct One kínálatában. Az új epizódok bárhol és bármikor streamelhetők a Direct Now alkalmazásban, a hagyományos televíziózás szerelmesei pedig a Direct One csatornán is követhetik a történetet. Minden hétfőn újabb két rész érkezik a csatornára, valamint az app videótárába.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek