Az erőművész testvére még februárban került be az egyik budapesti intézménybe. Nick Árpád nem tagadja: volt, hogy Emőke életéért aggódott.
Óriási volt a riadalom februárban Nick Árpád lakásában! A világ egyik legerősebb embere a Facebookon osztotta meg, hogy azonnal mentőt kellett hívnia imádott nővéréhez, Emőkéhez, miután a 87 éves asszony váratlanul rosszul lett.
– A nővérem azért került be a kórházba, mert szívbeteg. Van egy szívelégtelensége, amit kezelünk, de az utóbbi időben nagyon-nagyon megromlott az állapota. Már alig tudott menni a lakásban, bottal épphogy elsétálgatott. Pár héttel ezelőtt pedig még porszívózott, mosogatott, tett-vett. Emiatt is én váltam a nővérem bal kezévé, megcsináltam helyette mindent, én etettem. Fölvágtam az ételt neki apró darabokra. Legutóbb a lába is bevizesedett, mivel a veséje és a mája már nem működik úgy, ahogy kéne. Szeretem és féltem a nővérem – mondta akkor végtelen szeretettel a hangjában a Metropolnak az izomkolosszus kicsivel nővére rosszulléte után.
Nick Árpád nővére a budapesti István kórházba került, ahol azóta is ápolják. Az erőművész valamilyen oknál fogva a napokban több fotót, sőt, videót is megosztott a kórházi ágyán fekvő testvéréről, aki a látottak alapján sajnos elég rossz állapotban volt, törékenynek és gyengének tűnt.
Az izomember nem tagadja: attól félt, örökre elveszíti Emőkét, aki a szívelégtelensége mellé tüdőgyulladást kapott, és semmi étvágya nem volt. Árpi azonban nem adta fel, mindent megtett, hogy imádott nővére kicsit összeszedje magát.
Mondogattam neki, kérleltem, könyörögtem hogy egyen, legalább egy keveset. Nem akartam, hogy ott halljon meg a kórházban!
Sokan nem értették, miért teszek ki róla képet, de annyi aggódó üzenetet és biztatást kaptam, hogy erőt tudtam meríteni belőlük. Talán ennek is köszönhető, hogy a testvérem állapota az elmúlt napban sokat javult. Úgy hallottam, hogy eszik, jókedvű, sokkal többet mosolyog. Nem akarom elkiabálni, de bizakodó vagyok. Három nappal ezelőtt még a legrosszabbtól tartottunk, ahhoz képest most sokkal jobban van. Természetesen még egy ideig orvosi megfigyelés alatt tartják – újságolta a Borsnak a jelenleg egyedülálló Nick Árpád, aki legfeljebb azt bánja, hogy Emőkét nem minden hozzájuk közel álló személy látogatja meg a kórházban.