A TV2 gyönyörű műsorvezetője tegnap újabb díjat vehetett át a munkájáért, aminek kapcsán elárulta, az életében sokszor a munka jelenti a biztonságot. Ördög Nóra bevallotta, hogy olykor még a házasságában is elbizonytalanodik.
Ördög Nóra és Nánási Pál az ország egyik legismertebb, és legkedveltebb sztárpárja. Már-már úgy tűnik, hogy a gyönyörű, négy tagú család minden pillanata idilli, pedig ez nem mindig van így. A Megasztár műsorvezetője lapunknak most elárulta, hogy olykor annyira elbizonytalanodik, hogy csak a munkába tud kapaszkodni.
Tegnap este Nóri a Televíziós Újságírók Díja gálán kapott elismerést, 2024 legjobb női műsorvezetőjeként, ami egy újabb nagy megerősítés számára. És bár szinte senki sem gondolná, de a köszönőbeszédében elárulta, erre neki is nagy szüksége van, hiszen, ahogy mindenki, olykor ő is bizonytalan, különösen a női szerepeiben.
Azért tartottam fontosnak megemlíteni ezt a bizonytalanságomat, mert talán a közösségi média felületek nem mindig alkalmasak arra, hogy őszintén beszélhessünk arról is, amikor nem mindig minden rózsaszín. Nyilván az én életemben is vannak nehezebb helyzetek. Van, amikor anyaként bizonytalanodom el, van amikor üzletasszonyként, és az is előfordul, hogy feleségként nem érzem, hogy minden elvárást teljesíteni tudok
– vallotta be őszintén a Borsnak.
Nem véletlen, hogy a műsorvezető gyerekei is kiutaznak vele az Ázsia Expressz forgatásának egy részére minden évben, hiszen a sztáranyuka számára a család jelenti a biztos hátteret a nehéz pillanatokban.
Bármilyen hihetetlen, bizony az én életemben is van, amikor kellenek a kapaszkodók, és a szakmám, illetve a munkám számomra ilyen. Ez az én motorom, engem ez éltet, illetve a beszédemből ami kimaradt, hogy természetesen ez a családomról is elmondható, és nagyon hálás vagyok, hogy ők ebben támogatnak és a hátországot adják
– tette még hozzá.